A Duna és a Duna World csatornán élőben sugárzott döntőben a nyolc finalista mezőnyét a szakmai zsűri pontozással négyre szűkítette. Dánielfy Gergely (Azt mondtad), Király Viktor (Budapest Girl), a Yesyes (I Let You Run Away) és az AWS (Viszlát nyár) közül a tévénézők választották ki a nyertest.
A nézők szavazatai alapján a Viszlát nyár lett Magyarország legjobb dala, és így az AWS képviselheti Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon május 8-a és 12-e között Lisszabonban – közölte az MTI.
Az egy hónapja indult dalversenyen olyanok indultak még számaikkal, mint Vastag Tamás, Knoll Gabi, a Nova Prospect, illetve a Maszkura és a Tücsökraj. „A Duna TV-n futó dalversenyben az a legjobb, hogy a sajnálatos módon átalakított Petőfi Rádióhoz hasonlóan ontja magából a plázaslágereket, az előadók mégis mintha egy teljesen másik világban élnének” – írtuk akkor A dalról, amelynek indulói sokszor a jól ismert panelekből építkeztek, mégis arról beszéltek, hogy ők egyáltalán nem szeretnének trendik lenni.