Kilencvennégy éves korában, szombaton elhunyt az Eurovíziós Dalfesztiválok legelső győztese, Lys Assia – közölte a brit Independent. Az 1956-os svájci bajnokot a zürichi Zollikerberg kórházban érte a halál. Az Eurovíziós Dalfesztivál dámájától kell búcsút vennünk – írta Twitter-oldalán a verseny szervezőgárdája.
Lys Assia 1924. március 3-án született Svájc északi részén, Rupperswilben. Színpadi karrierjét táncosként kezdte, amit a negyvenes években cserélt énekesi pályára. Az első Eurovíziós Dalfesztivált 1956-ban rendezték meg Luganóban, ezt pedig rögtön Assia nyerte meg a Refrainnel. A rá következő évben, illetve 1958-ban is visszatért aztán Svájc képviseletében.
Giorgio című dalával 1958-ban a második helyre futott be. Tiszteletbeli vendég volt aztán 1985-ben, 2005-ben pedig a dalverseny ötvenedik születésnapja alkalmából énekelt.
Nyolcvanhét éves korában úgy érezte, itt az ideje versenyzőként visszatérnie, de sajnos sem 2012-ben, sem 2013-ban nem sikerült elindulnia hazája színeiben. C\'était ma vie című dalával a hazai selejtező nyolcadik helyére tudott beérni.
Nem sokkal ezelőtt, március 20-án halt meg az a Katie Boyle is, aki négy Eurovíziós Dalfesztivált is vezetett pályája során. Ő kilencvenegy éves volt, és olyan filmekben szerepelt még, mint a Meg kell ölni (1958) vagy a Primo amore (1959).