Mostanában két magyar lemezt hallgatok viszonylag sokat. Juhász Gábor a magyar jazz számomra talán legkedvesebb gitárosa, az 1978 című albuma rajta van titkos tízes listámon. Tavaly jelent meg triójának Good Night című lemeze, amelyet a Schubert-féle Winterreise inspirált. Egyszerre érzem játékosnak és komolynak, improvizatív tiszteletadás, tele fantáziával, minden egyes hallgatással új dolgokat találok benne. Juhász Gábor egyébként április 6-án egy másik nagyon izgalmas zenésszel, a jazzhegedűs Kézdy Lucával koncertezik majd a Budapest Music Centerben, nagyon remélem, hogy ott tudok majd lenni.
A másik lemez, a Thy Catafalque Meta című CD-je egy sötétebb és súlyosabb darab, a Skóciában élő Kátai Tamás egyszemélyes projektként működő zenekara az extrém black metal felől jutott el egy kísérletezőbb és epikusabb, de nem kevésbé súlyos hangzáshoz. Nekem az egészről Weöres Sándor Istar pokoljárása című verse jut eszembe, hogy miért, azt nem tudom megmondani, az viszont biztos, még sokáig szerepel majd az aktuális munkazene-lejátszási listámon.
A két lemez mellé két kiállítást ajánlanék, mind a kettőt én nyitottam meg, ezért sok időt töltöttem ezek között a fotók és festmények között, és nem bántam meg. Magócsi Márton Az én házam az én váram című fotókiállítása a Capa Project Roomban március 26-ig látható, talált és ezért többnyire lejárt filmtekercsekre fotózott képei a nyersanyagnak köszönhetően hol fakók, hol szemcsések, hol ragyogóan színesek, hol tompák, egy családtörténet pillanatai rajzolódnak ki a felvételeken, úgy, hogy egy kicsit a modern Magyarország története is benne van ezekben a fotókban.
Nyilas Márta a Többi nő és én című kiállítása a Neon Galériában látható április 5-ig, hagyományos olajtechnikával készült női portrék és önportrék ezek, két, a galéria terében egymásnak tükröt tartó sorozat, az egyiken elegáns, szerszámokat maguk elé tartó nők láthatók, a másikon a művész akt-önportréi. Ahogy az ember meg-megállva elsétál előttük, szinte érzi, hogy kavarog a levegőben a harag.
