Olimpiai hitleráj

Nézem ezt a képet, a százezer karlendítővel, és összeszorul a gyomrom. A bojkottal többre ment volna a világ. 

Aki valaha egyesületi szinten sportolt, az tudja, hogy az élversenyzők sikeréért dolgozó láthatatlan légió kulcsembere a szertáros. A rosszul csomagolt sportszerek sérülhetnek a hosszú úton. Az élversenyző joggal várja el, hogy kifogástalan szerelésben lépjen az ünneplő közönség elé. Ha pedig – teszem azt, az öltözőben – Puskás és Kocsis mezét összekeveri egy pancser, az élversenyzőnek máris oda a lelki nyugalma. Végig jártam a szamárlétrát, így lettem a nemzeti csapat főszertárosa.

A harminchatos berlini már a második olimpiám volt. Kis híján meg se rendezték. A sportoló általában nem politizál, ahogyan a szertáros sem. Életünk legnagyobb eseménye az olimpia, az élversenyző mindent ennek rendel alá. Ezért reszketve vártuk a híreket, hogy lesz-e olimpia Berlinben, vagy – amit még 1936-ig nem látott a világ – bojkottálják a legnagyobb sportnemzetek, a nácik fajgyűlölő politikája miatt. Már egy ellenolimpiában gondolkodtak sokan, Madrid vállalkozott volna a megrendezésére. Erre fel a hispánoknál kitört a polgárháború. A németek mindent megígértek, és fizettek, ahol kellett. Az a hír járta például, hogy a súlyos anyagi gondokkal küzdő Coubertin báró számlájára tízezer márkát utaltak át. Az amerikai lapok egyszeriben hangot váltottak. A New York Times lelkendező tudósításához igazodva úgy vélték, hogy a játékok révén a németek „visszatértek a nemzetek családjába”, sőt „ismét emberivé” váltak.

Berlin a legek olimpiáját akarta megrendezni. Százezres stadiont építettek, először laktak erre a célra létrehozott olimpiai faluban a résztvevők, kényeztető körülmények között. Az akkor induló televízió közvetítette az eseményt. A város az olimpia lázában égett. Nekem ugyan feltűnt egy tábla a stadion pénztáránál: „Kutyáknak és zsidóknak bemenni tilos!” Ez engem különösen rosszul érintett, hiszen szegény anyám révén magam is félzsidó volnék.

A versenyek során nem érződött megkülönböztetés. A németek vívásban elindították a zsidó származású Helen Mayert, aki ezüstérmes lett. Csak később derült ki, hogy ő volt az egyetlen nem árja sportoló a német csapatban.

Szépen szerepeltünk. A tőrvívó Elek Ilona aranyérme nyitotta a sort, aztán Csák Ibolya, majd Csík Ferenc diadala következett a száz méteres gyorsúszásban. Tíz bajnoki címmel zártunk, az éremtáblázaton az USA és Németország mögött harmadik lett Magyarország. A főszertáros keble is dagadt a büszkeségtől.

Mindannyiunk kedvence azonban egy fekete bőrű fiú volt. Jesse Owens a csodafutó, egy clevelandi kisboltos fia négergyűlölő közegből a berlini olimpiáig vitte. Amikor negyedszer is az ő tiszteletére játszották az amerikai himnuszt, Hitler ott hagyta a díszpáholyt, állítólag dührohamot kapott. És ez még mind semmi. A világlapok tele voltak azzal, hogy Owens barátságot kötött Luz Long német távolugróval. Long a selejtezők során odalépett hozzá, és azt javasolta, hogy próbáljon messzebbről elrugaszkodni. Az ugrás így rövidebb ugyan, de ez a biztonsági kísérlet is elég a továbbjutáshoz. Owens így tett, végül a döntőben 806 cm-rel nyert, Long 787 cm-rel a második lett. A német elsőként gratulált ellenfelének, és egymásba karolva vonultak az öltözőbe.

„Igazi bátorság volt a részéről Hitler előtt velem barátkoznia. Beolvaszthatnák az összes érmemet és serlegemet, de még bevonatnak sem lennének elég jók arra a 24 karátos barátságra, amelyet Luz Long iránt éreztem abban a pillanatban” – nyilatkozta később Owens. Azt már nem követtem nyomon, hogy mi lett a német fiú sorsa. Az olimpia után nem sokkal kitört a második világháború. Mással voltunk elfoglalva.

Berlin, Olimpiai stadion, 1936. A női diszkoszvetés eredményhirdetése

Mire Mauthausenből, egy vérhast túléve hazakeveredtem, romokban találtam a sportéletet is. Szertárosra nem volt szükség. Vagonrakodásból, és alkalmi fordításokból éltem. Tolmácsoltam egy bajor cipésznek, aki elárulta, hogy Jesse Owensnek is készített szögecses futócipőt. Adi Dasslernek hívták az illetőt. Céget alapított, Adidas néven. Elég jól bejött neki a vasfüggönyön túl.

Nézem ezt a képet, a százezer karlendítővel, és összeszorul a gyomrom. A bojkottal többre ment volna a világ.