Nekem a Balaton a Riviéra, / Napozni ott szeretek a homokon, / Nekem csak jó estét a buona sera, / nem töröm más szavakon a kobakom / […] Sohasem kergetek én délibábot, / Józanul járok, nem álmodom – szólt a slágergyanús szerzemény a Sokol táskarádióból, és mi lázasan készültünk, minden évben útra kelt a család. A beutalós üdülés a gulyáskommunizmus hozadéka volt. Befektetésnek tartották odafönn, hogy fityingekből nyaralhat a nép. Addig sem gondolkozik, sőt még hálás is a rendszernek.
Bevált a számítás. Apuka, a Budapesti Fém- és Vastömegcikk KTSZ karbantartó-csoportvezetője nem cselezett, kivárta a sorát. Szabály szerint háromévente kaphatott szakszervezeti beutalót, miközben az ügyeskedők kétévente kibulizták. A közbenső időben maradt a kemping, valahol a déli parton, lehetőleg közel a vízhez. Az északin inkább a gazdagok lébecoltak, nem a mi fajtánk. Anyuka élhetetlennek mondta apukát, ezen tavasszal rendre összevesztek, és maradt minden a régiben.
Nagy volt a tolongás a szakszervezeti beutalóért, amihez munkahelyi ajánlás kellett, hogy az igénylő jó munkaerő, és rendesen viseli magát. Nem véletlen, hogy a dolgozó nép egy emberként belépett a szakszervezetbe. Apuka nagy spirálfüzetében mindent följegyzett, az árak alakulását pedig húsz évre visszamenően fejből felmondta. Ez volt a hobbija. Havi 2850 forint plusz negyedéves prémium. Ennyi volt a fizetése a hetvenes évek közepén, mikor beutalóval 15–17 forintba került egy üdülőnap per fő, teljes ellátással. Délben három fogás, meleg étel vacsorára is. Ennyiből képtelenség volt maszek alapon kijönni a Balatonnál. A „zimmerferinek” becézett szobabérlés nekünk szóba se jöhetett. Azok a gátlástalan rablók, a nyaralónép vámszedői, akik a nyári hónapokra a kert végébe összetákolt kalyibákban húzták meg magukat, 250 forintot is elkértek egy éjszakára a családtól, reggeli nélkül.
Felpakoltuk a Skodát, a tetőn utazott a sátor és a kempingasztal, székekkel. Ezeket apukáék gyártották, így aztán, mint sérült árut, féláron hozta el a munkahelyéről. Lehet, hogy élhetetlen vagyok, de nem hülye – dohogta, mikor hazaszállította a harsány színekben pompázó, vadonatúj készletet. A csomagtartót dugig pakoltuk, a hűtőtáska már csak a lábunknál fért el, ahogyan a májkonzervek, Globus székelykáposzták és a Kőbányai világosok is. Ha a Skodának csak egyszer forrt fel a hűtővize, három óra múlva már a Balatonban lubickoltunk.
Felfújtuk az átható gumiszagot árasztó Pálma matracokat, éjjel alvásra, nappal napozásra szolgáltak. Mindenkinek járt a napi egy fagylalt, és a turnus fénypontja, hajókirándulás az északi partra, ahol a Kedves cukrászda kerítésénél megcsodálhattuk a német turistákat, akik a családegyesítés jegyében kanalazták a fagylaltkelyheket. A narancslé ott majdnem annyiba került, mint egy nap a beutaltaknak. Fizessenek a gazdagok!
Amúgy jól éltünk. Reggelente kotyogott a kávé a kempinggázrezsón. Ebéd az Utasellátó kisrestijében vagy a parton a lacikonyhánál. (Méghogy a street food nem magyar találmány?!) És persze az elmaradhatatlan lángos, a balatoni palacsinta, ami kizárólag szódavízből készül. Gyakran összeállt két-három család, és bográcsban rotyogott a lecsó vagy a paprikás krumpli.
Fabulon a bőre őre, ne feküdjön hideg nőre – cukkolt minket apuka, mikor a korszak legjobb és egyetlen napkrémét magunkra kentük. Jobban tette volna ő is, ha nem legénykedik pecsenyevörösen, hanem bekeni magát a háromfaktorossal. A nővéremmel közösen kaptunk szülinapunkra egy MK 27-es kazettás magnót – nem számított, hogy ő januárban, én pedig júniusban születtem. Boldogan nyaggattuk, a törzsi nyenyere – ahogyan apuka hívta a beatzenét – körénk csalogatta a kemping srácait. Rossz időben, ha beszorultunk a sátorba, órákon át mentek a kanasztacsaták.
Külföldi nyaralás? Egyszer nekivágtunk a nagy útnak, piros útlevéllel fel a Magas-Tátrába. A Skoda kétszer lerobbant, vagyonokért javították. Letettünk róla. Maradt a biztos Balaton, háromévente beutalóval.
X
– Nagymama, hogy lehettetek ennyire igénytelenek?
– Éltünk, ahogy lehetett. A szocializmus legnagyobb vívmánya a megélhetési biztonságba csomagolt általános szegénység volt. Leáraztak mindannyiunkat. A kiváltságosok pedig fényévre voltak tőlünk. Aki ezt elfogadta, azt nem bántották. Boldogtalanok lettünk volna? Azt azért nem mondanám.
Borítókép: Családi nyaralás a Kádár-korszakban (Forrás: Fortepan)
