Nekem a Balaton a Riviéra, / Napozni ott szeretek a homokon, / Nekem csak jó estét a buona sera, / nem töröm más szavakon a kobakom / […] Sohasem kergetek én délibábot, / Józanul járok, nem álmodom – szólt a slágergyanús szerzemény a Sokol táskarádióból, és mi lázasan készültünk, minden évben útra kelt a család. A beutalós üdülés a gulyáskommunizmus hozadéka volt. Befektetésnek tartották odafönn, hogy fityingekből nyaralhat a nép. Addig sem gondolkozik, sőt még hálás is a rendszernek.
Bevált a számítás. Apuka, a Budapesti Fém- és Vastömegcikk KTSZ karbantartó-csoportvezetője nem cselezett, kivárta a sorát. Szabály szerint háromévente kaphatott szakszervezeti beutalót, miközben az ügyeskedők kétévente kibulizták. A közbenső időben maradt a kemping, valahol a déli parton, lehetőleg közel a vízhez. Az északin inkább a gazdagok lébecoltak, nem a mi fajtánk. Anyuka élhetetlennek mondta apukát, ezen tavasszal rendre összevesztek, és maradt minden a régiben.
Nagy volt a tolongás a szakszervezeti beutalóért, amihez munkahelyi ajánlás kellett, hogy az igénylő jó munkaerő, és rendesen viseli magát. Nem véletlen, hogy a dolgozó nép egy emberként belépett a szakszervezetbe. Apuka nagy spirálfüzetében mindent följegyzett, az árak alakulását pedig húsz évre visszamenően fejből felmondta. Ez volt a hobbija. Havi 2850 forint plusz negyedéves prémium. Ennyi volt a fizetése a hetvenes évek közepén, mikor beutalóval 15–17 forintba került egy üdülőnap per fő, teljes ellátással. Délben három fogás, meleg étel vacsorára is. Ennyiből képtelenség volt maszek alapon kijönni a Balatonnál. A „zimmerferinek” becézett szobabérlés nekünk szóba se jöhetett. Azok a gátlástalan rablók, a nyaralónép vámszedői, akik a nyári hónapokra a kert végébe összetákolt kalyibákban húzták meg magukat, 250 forintot is elkértek egy éjszakára a családtól, reggeli nélkül.
Felpakoltuk a Skodát, a tetőn utazott a sátor és a kempingasztal, székekkel. Ezeket apukáék gyártották, így aztán, mint sérült árut, féláron hozta el a munkahelyéről. Lehet, hogy élhetetlen vagyok, de nem hülye – dohogta, mikor hazaszállította a harsány színekben pompázó, vadonatúj készletet. A csomagtartót dugig pakoltuk, a hűtőtáska már csak a lábunknál fért el, ahogyan a májkonzervek, Globus székelykáposzták és a Kőbányai világosok is. Ha a Skodának csak egyszer forrt fel a hűtővize, három óra múlva már a Balatonban lubickoltunk.
