Micsoda buli!

„Egy vállalati évbúcsúztatón kulturáltan, ízléssel is szórakozhat az ember.”

Hallják, azért ezt nem gondoltam volna! Tudtam, hogy nagy franc a Rostás, minden balhés ügyben benne van a keze. De azt, hogy a vállalati évbúcsúztató kellős közepén odamegy a nagyfőnök feleségéhez, felkéri táncolni azzal a tenyérbe mászó képével, és aztán rákezdi az afrikai vadak táncát, ezt a tvisztet, vagy mi a fenét… Azt hittem, rosszul látok. Egy szaros főelőadó a gyártáselőkészítésről az igazgató feleségével? Pikáns. Nem mondanám, hogy van köztük valami, bár a Rostás majd felfalta a szemével az asszonykát. 

Kétségtelen, hogy az igazgató elvtárs kedves felesége jó kiállású nő. Látszik, hogy megvan a maga mozgáskultúrája. Egészen belelendült, mert tudta, hogy nem hozhat szégyent az urára. Most hiába ugrat, Póca, hogy savanyú a szőlő, mert nem tudok tvisztelni. Valóban nem tartozom a táncos lábúak közé. 

Még legénykoromban eljártam párszor a közeli tánciskolába, de mikor valamelyik társas tánc közben elvétettem a lépést, és hátra helyett előre rúgtam, hordágyon vitték el a lányt, kis híján eltört a sípcsontja. Megérthetik, hogy azóta nem táncolok. Ingerem sincs hozzá, mert nézzék ezt a tvisztet például. 

Egymáshoz se érnek a partnerek, a kezeiket úgy mozgatják, mintha a hátukat dörzsölnék a törülközővel. A jobb lábukkal meg úgy tesznek, mintha egy cigaretta csikkjét nyomnák el a földön. Tánc ez egyáltalán? Nem tartom kizártnak, hogy a lelkes asszonykát lemarta az ura később, de ott ő is beállt a tapsolók közé. Született diplomata a diri, nekem elhihetik. 

Mit szólnak hozzá, hogy mi volt a végén, a vonatozás közben? Fogalmuk sincs róla, hisz mind beálltak a konvojba, egymás hegyén hátán. Én láttam, amit láttam. Keszei kartárs a Klárika csípője helyett a fenekét fogdosta, az meg kéjesen vigyorgott, ahelyett, hogy szájon vágta volna Keszeit. Egy férjes asszony. Micsoda fertő! 

Igaza van, Póca, nekem is feltűnt az ünnepi beszédben, hogy magát az Öreget idézte a párttitkár elvtárs. „Aki nincs ellenünk, az velünk van.” Ez az új mondás, 1963-ban ehhez kell igazodni. Éberséggel, kollégák, éberséggel, ha kérhetem. 

Mert teszem azt, ha a kancsal Kovács jelenleg nincs ellenem, bár szeretne, hisz kirakták a komlói különítményből, az nem jelenti azt, hogy velem van. Úgyhogy legjobb, ha figyelem őt, és alkalom adtán jelzem, amennyiben problémát látok. De ettől még a nem igazodókat máshol kell keresni. 

Ezt a süket dumát hallgassátok: „Az Amerikából importált táncok híjával vannak minden őszinte emberi érzésnek, mámort, ideges izgatottságot keltenek s ezért teljességgel alkalmatlanok ifjúságunk nevelésére. Az ilyen táncok ellen a legélesebb harcot kell megindítani! Táncainkban is a szocializmust építő fiatalság egészséges életérzésének, erejének, alkotó kedvének kell tükröződnie.” 

Tévedtek, ha azt hiszitek, hogy ezt Rákosi fénykorában írták. Kádár alatt született a gyöngyszem, 1963-ban. Nagyapa papírjai között találtam, nem sokkal a halála után. Nem volt éppen lázadó alkat, állandóan visszasírta Kádárt, azokat az időket. Nem tudom, hogy mire kellettek neki az ilyen pártszövegek, de gyűjtötte őket. 

Borítókép: Szilveszteri buli, 1963. (Adományozó: Fortepan/Faragó György)