– Ide hallgass, Te Gazsi! Füledet betapasztod, szádat befogod, nem látsz semmit. Megértetted? Azt húzzad, hogy „a faluban nincs több kislány, csak kettő, csak kettő…”.
– Haj, édes Pistám, titkár elvtárs, hát csak a miénk lett a falu!
– Nem a miénk Jóska, hanem a munkás-paraszt hatalomé. És ki itt a hatalom, a mi fatornyos kis falunkban? Hát mi vagyunk, édes öcsém, a kutya hétszentségit! Húzd rá, cigány, hogy aszongya: „miii mozog a zöld leveles bokorban…”
– Köszönöm, hogy engem támogattál. Meglásd, megszolgálom a bizalmat.
– Ki mást? Közülünk való vagy. Negyvenhétben velünk jöttél faluról-falura. Mindenhol leszavaztunk a kék cédulával, de meg is nyerték a mieink a választást. Szót fogadtál, beiskoláztunk, mostantól Te vagy a vezér a téeszben, elnök elvtárs. Oszt’én fütyülöm hozzá a dallamot, komám. „Sej, a jegenyefák nem nőnek az égig…”
– Sokat tanultam Pesten, annyi szent. A legfontosabb, hogy a kommunisták mögül elfogytak a pártok. Volt, aki beolvadt, mások meg… Még Mindszenty bíboros perére is bevittek a bíróságra minket. Az áruló Rajk kihallgatásáról maga a vallató tiszt beszélt a szemináriumon. Hallottad? Akasztás lesz, mostmár biztos.
– Azért Te csak az itteni dolgokra figyelj. Érted? Az ukáz fentről jön. Az a dolgunk, hogy végrehajtsuk. Ne kábítson el, hogy ötszáz holdat beadtak a gazdák önkéntesen. Ez csak a kezdet. Nagyobb terveim vannak. Az összes kulák földjét elvesszük. A Barátság lesz a legjobb téesz a megyében. Alább nem adjuk. Na, erre iszunk, Isten, Isten. Mondd, mi a Te nótád?
– „Hogyha nékem sok pénzem lesz…” Azért az önkétességgel még bajok vannak, hisz tudod…
– Kussolsz. Világos? Ha azt mondja neked a párt, hogy önkéntesen megy a kollektizi… szóval a kollektivizálás, akkor úgy megy itt, Bihargöröngyösön is. Az meg a mi dolgunk, hogy mit értünk önkéntességen. A szódás Jani anyjának elég volt megsúgni, hogy visszük a fiát, tán még a Szovjetunióba is eljut, kicsi robotra, ha makacskodik, de munkatáborba bizonyosan. Másnap úgy beadták a nyolcvan holdat a közösbe, mint a huzat. Azt ismered-e, hogy „jössz Te még az én utcámba…”
– Jól van Pista elvtárs, de ha mind elmegy a városba, ki fogja itt a földet túrni?
– Fentről majd megmondják. Egyelőre az a direktíva, hogy akit lehet, fordítsunk az ipar felé. Ne heveskedj, ne kapkodj. Mindent a maga idejében. Értve vagyok? Majd jönnek a kitelepítettek. Mi meg dologra fogjuk őket. Megvannak a módszereink, nem igaz? Most már aztán azt húzd Gazsi, hogy „nékem olyan asszony kell, ha beteg is keljen fel…” Jut eszembe, megállapodhatnál Jóska. Egy téeszelnök ne hajkurássza a fehércselédeket nyakra-főre. A tavaszon megházasítunk. Lerendezem a pártban, keresünk neked egy vonalas, ropogós menyecskét.
– Köszönöm, de tudod, van én nekem babám, bár oltárhoz még nem megyünk.
– Oltárról szó se lehet! Még csak az kellene. Anyakönyvvezető elé állsz húsvét után. De nem azzal a Rózsival, akinek a bátyját félholtra kellett verni, mire belátta, hogy nem érdemes hergelni a gazdákat ellenünk. Meglesz tavaszra a neked való lány. Nem a Te dolgod. Bízz a pártban! Majd én lerendezem ezt is. Ácsi! „Elöl járunk a harcban,/És bátran támadunk./ Vagyunk az ifjú gárda,/Kegyelmet nem adunk.”
*
Amint hatalomra kerültek, kezdődött a tánc. Éjszaka is fölzavartak, idegeneket kerestek rajtunk, meg rejtegetett takarmányt. Halmai Sanyit bevitték, összeverték nagyon, és azt mondták, beadod a földet a téeszbe, vagy internálunk, de úgy, hogy az anyád temetésére se jöhetsz haza. Aláírt. A föld állami tulajdonba került, ezt csúfolták felajánlásos módszernek. Egyébként a földek java megmaradt a gazdák tulajdonában – papíron. Valójában elvettek mindent, és cselédkedhettél a sajátodon. Negyvenkilencben olyan beszolgáltatási kötelezettséget írtak elő, hogy a disznóvágás is elmaradt. Apámat kétszer is lecsukták, mert képtelen volt teljesíteni a fizetési kötelezettségét. Szabotőr. Így mondták akkoriban. Akire ráfogták, jobban tette, ha a városba menekül. Apám nem ment. Egész életét a földnek szentelte. Sírt az örömtől, mikor negyvenötben megkapta a jussát. Nagy tervei voltak, végre a sajátját művelhette. Három évig se tartott a jó világ. Hova ment volna? Legfeljebb a pajtába, hogy felakassza magát a keresztfára. Onnan vágtuk le szegényt. A pap el se merte temetni.
Borítókép: Mulatozók, 1949 (Fotó: Fortepan/Album018)
