Ez a szelíd tekintetű, filigrán, 158 centire nőtt szépasszony a legnagyobb küzdő volt a családunkban. Katalin, a dédanyám. Abban az esztendőben látta meg a napvilágot, amikor Arany János meghalt, és Kodály Zoltán megszületett, 1882-ben. Apjának három téglagyára volt az ország három szegletében, így hát Katalin, mióta csak az eszét tudta, úton volt. Mindenütt fenntartott a család egy kúriát, három-négy hónapot töltöttek helyben, s amint rendben mentek a dolgok, indultak tovább, a másik üzem székhelyére.
Katalin alig töltötte be a tizennyolcadik életévét, amikor szülei hozzáadták a család régi barátjához. Maros János csendőr százados húsz évvel idősebb volt nála. Nagytermészetű ember lévén folyton az ebédlőasztal körül kergette megszeppent aráját, hogy legyen az övé. Végül dédanyám nem bírta tovább. Hazamenekült nyári vakációra kipihenni az urát.
Vatikáni végzés
A szülők az asszonyka gardírozását rábízták Milassin Antal intézőre. Addig-addig kirándultak, lovagoltak a Bakony vadregényes tájain, mígnem Milassin az ősz beállta előtt elszöktette Katalint. Bécsig meg se álltak. A szerelmesek azonnal kérvényezték a Szentszéknél a korábbi házasság felbontását. Hat évbe tellett, mire megjött a vatikáni végzés, hogy Katalin újra szabad. Ám addigra megszületett Imre, akit Maros-Milassin néven kereszteltek. Későbbiekben a Maros vezetéknevet használta, noha Milassin volt a vér szerinti apja. De így döntött a család, mely vonakodva bár, de megbékélt a helyzettel – már csak azért is, mert Katalin volt az egyetlen örökös –, és olyan idők jártak, amikor magyar névvel könnyebb volt az érvényesülés. A másodszülött, Jolán már nem a vadházasság idején fogant, úgyhogy méltán viselhette a Milassin nevet.
Az öreg iparmágnás megtanította nekik a gyárak irányításának minden csínját, Katalin és az ura egyenrangú partnerként hozták a döntéseket, ami akkoriban igencsak ritkaságnak számított. Szorgalmas, családjáért élő ember volt Milassin Antal, de ha egyszer kiengedte a fáradt gőzt, hintóval vitette magát a házukhoz, hogy szerenádot adjon az éjszaka közepén hitvesének. Ha kissé elmaradt, úgy egy-két napot, öt vég selymet küldött föl maga elé elkerülendő a házi bajt. Ám Katalin hosszú csíkokra vágva dobálta ki a méregdrága kelmét az ablakon – válogatott szitkok kíséretében.