Pálinkaforradalom? Volt ilyen?

A legőrültebb kormányzati ötletek közé tartozott a pálinkafőzés felszabadítása.

Nem hallani róla, de ma már teljesen nyilvánvaló, hogy a legőrültebb kormányzati ötletek közé tartozott a pálinkafőzés felszabadítása 2010-ben. Nem az uniós szigorúság és az azzal szembeni szokásos kommunikációs kardcsörtetés, majd a négy évvel későbbi, annál csöndesebb bukta miatt. Hanem azért, mert ettől nem lett színvonalasabb a nemzeti italunk, nem vált érdemessé büszkélkednünk vele sehol. Leginkább pedig azért, mert a szakszerűtlenül előállított hungarikummal a magyarok egymást kezdték el tömegesen mérgezni.

Mi is történt? A jogszabály-módosítás megengedte, hogy az emberek odahaza jóval nagyobb mennyiségű pálinkát főzhessenek olcsóbban, mint korábban. Csalás nélkül is olyan sokat, amennyit még a népesebb családok sem tudtak elfogyasztani anélkül, hogy másnaponként – a gyerekeket is beleértve – mindenki fejfájással ébredjen.

A harcos igyekezet során az már senkit sem érdekelt, hogy mindezt azonmód olyan szakkönyvek kiadása kövesse, amelyek bemutatják a pálinkafőzéshez szükséges eljárások mikéntjét. Az emberek tájékoztatására így nem a saját ünneplésébe belefeledkezett kormány kért föl szakembereket, hanem egy külföldi tulajdonban lévő, Magyarországon dolgozó élelmiszer-laboratórium lelkiismeretes munkatársa szánta el magát, hogy önszorgalomból írjon erről egy könyvet.

A családok számára fölösleges, óriási mennyiségű pálinkatöbblet persze leginkább a helyi kocsmákban kötött ki, ahol pult alól árulták a kocsmárosok. Minden feketén ment, amivel – az előállítókat és a kereskedőket leszámítva – a társadalom legfontosabb szereplői jártak rosszul. A közjó megteremtésére hivatott állam azért, mert jóval kevesebb adóhoz jutott, mint korábban. A minőségi italt készítő főzdék azért, mert országimázs-építés helyett megindultak a csőd felé. A fogyasztók pedig azért, mert olyan pálinkákra költöttek a fizetésükből, amelyek ellenőrizetlenül kerültek a vendéglőkbe, s amelyek a kelleténél is jobban ronthattak az egészségi állapotukon.

Szóval erre az állami forradalomra sem volt semmi szükség. A pálinkapiac addig is megoldásra váró gondokkal küszködött, amire a Hír TV 2013-as pálinkatesztje gyönyörűen rávilágított. A vizsgálati eredményekből ugyanis kiderült, hogy hiába szabályozza a pálinka előállítását így vagy úgy, szorosabban vagy szabadabban jogszabály, a boltok tele vannak olyan italokkal, amelyeket ártalmasságuk miatt nem lenne szabad forgalomba hozni. Az a gyanú is beigazolódni látszott, hogy a legnagyobb pálinka- és likőrcégek által piacra dobott pálinkáknak a felirataik ellenére semmi közük sincs a gyümölcsökhöz: a boltokban kapható termékeik leginkább burgonyából vagy kukoricából előállított szeszből és hozzáadott aromából készülhettek.

Az esetet lapunk is ismertette. Mire az egyik nagyobb főzde tulajdonosa – a pálinkával foglalkozó szakmai szervezetek egyik vezetője – azzal keresett meg bennünket, hogy „íratna egy cikket” magukról. Nyilván nem tudta szegény, hogy ez nem így megy. Az üzletember leginkább arra panaszkodott, hogy a piac kaotikus, tele van fogyaszthatatlan termékkel, s hogy végre rendet kellene vágni. A hosszúra nyúlt beszélgetés akkor szakadt meg, amikor fölmerült, hogy talán az lenne a legcélravezetőbb, ha a szakma havonta tesztelné a polcokra kerülő pálinkákat, s az eredményeket közzétenné. Hiszen az alkalmatlan termékek és termelőik megnevezésével biztosan hozzájárulnának a piac megtisztulásához. Annyira nem tetszett neki az ötlet, hogy inkább gyorsan távozott.

Az állami harakiri láttán a fejüket csóváló vámosokon kívül a pálinkamizériát ma már nem emlegeti senki. A magyar társadalom feje fölött ez a forradalom észrevétlenül elzúgott.