Mi is hagyjuk, hogy így legyen

Nem a globális erők összeesküvésének vagyunk áldozatai.

A világ titkos összefüggéseivel foglalkozó magyarázatok többségéből valójában nem lehet megtudni semmit. A történések laza csoportosításából és a mögöttes szándékok szabad értelmezéséből leginkább az derül ki, hogy hatalmas és láthatatlan erők fenekednek ellenünk leigázásunk végett. Aztán persze vannak olyan hírek is, amelyekből viszont az derül ki, hogy a bosszantó dolgok okai sokszor mi vagyunk. Nem a globális erők összeesküvésének vagyunk áldozatai, hanem saját magunknak. A feledékenységnek, az ostobaságnak vagy épp saját bürokráciánknak.

Itt van például ez a tenger közpénzből fenntartott Európai Unió, amely – ugye – béklyóba köti az akaratunkat. 2007-ben viszont lehetőségünk nyílt arra, hogy nagyon erősen visszacsapjunk az előző évek szenvedéseiért. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, a globális erők legalázatosabb magyar szolgája ugyanis fejébe vette, hogy az EU frissen megalkotott alapokmányát, a lisszaboni szerződést az összes tagország közül ő fogja leghamarább letolni a nemzeti parlament torkán. A tét nem volt kicsi, hiszen ez az okmány a szuverenitásunk életbe vágó kérdései mellett a magyar társadalom mindennapjait is alapvetően meghatározta.

Azt hihetnénk, hogy erősen törhette a fejét a mikénten, hiszen a szerződés ratifikálásához az ellenzék szavazataira is szükség volt. Az akkor már minden magyar anya átkába foglalt Gyurcsány mégsem habozott. Portugáliából hazatérvén egy nappal később már szavaztak is a képviselők. És milyen jól tudta, mi fog történni. A ma már EU-kritikától hangos Fidesz– KDNP-frakció a legkisebb ellenállás nélkül nyomta meg a gombot a balliberális kormány előterjesztése mellett. Ráadásul anélkül, hogy a képviselők kérték és tudták volna, hogy miről is van szó, a mellékletekkel együtt 400 oldalas irományban. Pedig követelhették volna. A szerződés a migránskérdést is szabályozta.

Vélt vagy valós magyar hátrány ide vagy oda, semmi az a kritika is, amely az európai parlamenti képviselőink többségétől bármikor is hallatszott-hallatszik az EU-ban. Ami nem csoda, hiszen értelmes munka nélkül is mesés jövedelmekért úgy lubickolnak ezek az emberek Brüsszelben, Strasbourgban – haszontalanul utazgatva a világ nagyvárosaiba –, mint hal a vízben. Miért akarnák ők ennek a végét?

Így volt ezzel például a fideszes (néppárti) Őry Csaba is, aki pár éve mesélte, miként tett óriási erőfeszítéseket a magyar érdekekért. A legbüszkébb arra volt, hogy sikerült neki uniós jogszabályba foglaltatnia, hogy az emberi szervezetre gyakorolt káros fényforrások közé ne csak a lézer és a monitorok fénye kerüljön be, hanem a napsugárzás is. Talán hiba volt akkor felhívni a figyelmét arra, hogy ha erről a sikerről hírt adunk, akkor a magyar emberek nagyon dühösek lesznek. S ha megtudják azt, hogy ezért fizetést is kapott, akkor kiegyenesített kaszával vonulnak Budapestre.

Más. Egy magyar ember élelmiszerüzemet alapított pár éve Somogy megyében, amellyel egy kis falu legnagyobb munkaadója lett. Az új munkahelyek teremtéséért állami támogatást nem kapott, az itthon ugyanis külföldieknek jár. Egy holland mesterrel terveztette meg a gyártást, ám olyan gépet is fölkutatott, amelyet a magyar ipar állított elő. Az üzem nem nyithatott meg időben. Na nem a globális nagytőke vagy az unió miatt, amelyek meg akarták akadályozni, hogy magyarok dolgozhassanak. Hanem a hazai élelmiszerrel foglalkozó hatóság buta kötözködése miatt. A kártékony hivatalnok csak akkor adott szabad utat a beruházásnak, amikor a holland szakember hivatalos szakvéleményt írt arról, hogy az üzem minden uniós és magyar jogszabálynak megfelel. Folytköv.