Egyszerűen elviselhetetlen az a szemlélet, amely kiirthatatlan a mezőgazdaság állami irányításából, nevezze magát a kormányzat liberálisnak vagy illiberálisnak. E gondolkodás eredménye, hogy az agrárium végső célja nem a jó minőségű étel. Nem az a fontos, hogy ami kinő a földből, vagy amit nevelnek rajta, azt végül megesszük. A minőség és a gasztronómia elhanyagolható és fölösleges luxus számára. A mezőgazdaság végső célja, hogy fenntartsa a minisztériumot és az általa fölöslegesen létrehozott intézményeket, valamint az, hogy hatékony legyen az anyag- és munkaerő-gazdálkodás.
Ha valaki nem értené, mindez mit eredményez, vegyen egyszer a kezébe egy, a mezőgazdaságról szóló lapot. Már a borítója láttán kibontakozhat előtte az állam által is indokolatlanul előnyben részesített tömegtermelés logikája. Az ilyen újságok címlapján nem jólétben és elégedettségben gyarapodott állatok szerepelnek, és nem is a természetességtől és a gondoskodástól csodálatosan megérett, ínycsiklandozó termények láthatók, hanem valamelyik multinacionális vállalat növényvédő szerét tartalmazó, csillogó-villogó vegyszeres hordók. Vagy hatalmas traktorok, kombájnok és a mezőgazdasági termelést szolgáló különböző vadonatúj automatizált rendszerek. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a termelés hatékonysága ne lenne fontos szempont, de tudomásul kell venni, hogy ez csupán eszköz a cél eléréséhez: az ízletes ételek és italok elkészítéséhez. Arra pedig, hogyan szereti érdemtelenül ünnepelni magát az állami agrárium, jó példa a rendszeresen megrendezett Országos Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kiállítás (OMÉK). Ahol míg a minisztériumoknak és a háttérintézményeiknek – beleértve a minőségi termeléshez nem hozzákötött hungarikumokat – fényárban úszó standokat állítanak föl, addig az ugyancsak kiállító kistermelők termékeit alig lehet megtalálni a szűk és sötét sikátorokban.
Az ostoba állami gondolkodás kelléktárához tartoznak a különböző állami védjegyek is. Ezek mindegyike mögé – a kaotikus, átláthatatlan és értelmetlen hungarikumrendszerhez hasonlóan – pazarló szervezeteket építenek, utolérhetetlen felelősökkel és sajtóosztályokkal együtt. Mindenképpen érdemes itt megemlíteni a „fagyasztott halászléalap” és más, hasonló ínyencségeket tartalmazó Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyének atyját, a ma is hiperaktív Gyaraky Zoltánt, aki mintegy keretet ad az évtizedek óta tartó ízlésrombolásnak. „Néhány éve már alig van olyan ügy, rendelet, jogszabály, amihez ne kötődne valamilyen formában Gyaraky Zoltán neve” – olvasható róla egy interjúban. A minisztérium élelmiszer-feldolgozási főosztályának volt vezetője nyugdíjasként is egyszerre több, az állami akaratot képviselni hivatott szervezet vezető tisztviselője volt, vagy még ma is az: a Magyar Élelmiszerkönyv Bizottságé, a Hungarikum Bizottságé, és alapítója egy vadonatúj védjegynek, az Áldomásnak, amely az úgynevezett „fogyasztóbarát élelmiszereket” fogja össze. (Érdemes eltűnődni egy pillanatra azon, pontosan milyen lehet a nem fogyasztóbarát élelmiszer.) Ezek „olyan élelmiszerek, amelyek a szokásos tápértékjellemzők mellett a komplex értékszemlélet eredményeként, a teljes termelési, feldolgozási és értékesítési láncon átvonuló, a pozitív életminőség elérését támogató hozzáadott értékkel rendelkeznek”. Jesszusom, ezt nem lehet tovább fokozni.
