Több tíz milliárd forint támogatást adott és szolgáltatási szerződést kötött az év vége előtt az állam. A pénzből jutott a Breuer Press Production Kft.-nek is. A Miniszterelnökség húszmillióval járul hozzá például a Heti szakasz című magazinműsor előállításához, amely zsidó vallási szokások megismertetésével szórakoztatja a nézőit.
A kedvezményezett cég vezetője Breuer Péter. Ő újságíró, és időnként tényleg annak is tűnik. Az állami rádióban zsidó vallási műsort vezet, az ATV-ben egy ideig saját magazinja volt, épp ez a Heti szakasz című. Szakértőként is sokszor szerepel az ATV-ben, főként külpolitikai kérdésekben kérdezik a véleményét. Leginkább a Közel-Keletről, aminek nincs sok értelme, mert szerinte Izraelnek akkor is igaza van, amikor nincs.
Az üzletember a Heti szakasszal azonos ritmusú kormányinfón újságíróként vesz részt. Mindig az első sorból követi figyelemmel Lázár János műsorát. Senki sem kíváncsi annyira a részletekre, mint ő, aki látszólag az információk szerelmese. Kérdései nem fontosak ugyan, a Fidesz-frakciónak viszont 2,7 millió forintért ad tanácsokat.
A húszmilliós állami támogatást elnyert Heti szakaszt ma már nem az ATV sugározza, hanem a Heti TV. A mostanában született televízió saját meghatározása szerint „zsidókról is, nemcsak zsidóknak” szól, azaz nagyjából mindenkiről mindenkinek. Az örömhírről a decemberi indulás előtt pár nappal kaptam egy tájékoztató levelet. Papp Csaba küldte, akiről a levél végén kiderült, hogy valójában Breuer Péter. Ebben a médiavállalkozó arra kért, hogy a „talán Európa első zsidó közösségi televíziójához” a Magyar Nemzet is járuljon hozzá egy tiszteletpéldánnyal. Azt válaszoltam neki, hogy sokkal egyszerűbb lenne, ha előfizetne a lapra, ami nem okozhat nagy megterhelést. Egy példány ugyanis 118 forintba kerül csak, ami harmada például egy buszjegy árának, vagy ennyibe kerül körülbelül két szál cigaretta, ha netán dohányozna. Ezeket az érveket már a telefonban sorakoztattam föl, mert a levélváltás után azonnal rám csörgött. Azt mondta a vonal végén, hogy azért van szüksége egy ingyenpéldányra, mert ő egy piszkos zsidó, akinek minden fillért be kell osztania.