Hol voltak a székely férfiak?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Bakondi tábornok Kölnből a német férfiakat hiányolta, mi viszont Bálványosról a székelyeket.

D. Horváth Gábor
2017. 07. 24. 9:29

A megmagyarázhatatlan esetről Kósa Lajos magyarázkodott a helyszínen, ahol a kormányfő beszédéről tartott sajtótájékoztatót, hátha valaki nem értette. A leány iránt a legkisebb szánalmat sem mutatva azt mondta, hogy elemezte a felvételeket, és megállapította, hogy provokáció történt. És ha bármelyik B-középbe beül az ember egy másik csapat mezében, akkor a biztonságiak az ő érdekében cselekednek határozottan, fogalmazott. Ez az értékelés azonban még akkor sem helyes, ha tőle az ember egyáltalán nem azt várja, hogy igazat mondjon. A leányt ugyanis mindenekelőtt megverték és megalázták. Ráadásul székelyként és magyarként ugyanabban a mezben volt, mint mindenki más. És a B-közép sem említhető jó példaként, amelynek tagjai eszerint a focimeccsek két órája alatt hordává válnak. Mert ilyet talán a fideszes politikusok sem várnak el a bálványosi szabadegyetem látogatóitól. Vagy mégis?

Pár napja Bakondi György is beszélt hallgatók előtt. A migránsok magatartását illusztrálva példákat ismertetett, amelyek között Köln is szóba került, ahol 2015-ben migránsok erőszakot követtek el nőkkel szemben. A belbiztonsági főtanácsadó tanulságnak szánva azt a költői kérdést tette föl a hallgatóságnak, hogy amikor mindez történt, akkor vajon a német férfiak hol voltak. S amikor ugyanezt a kérdést magyar kistelepüléseken megismételte, akkor a válaszokból az derült ki számára, hogy nálunk bizony másként lett volna.

Pedig nem biztos, hogy jól látja a dolgokat. Hiszen ha ilyen csúfság esik meg egy leánnyal Székelyföldön, akkor a székely férfiak vajon hol maradnak?

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.