Miért kesereg Kövér László?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

2007-ben a pártok elkapkodva ratifikálták a lisszaboni szerződést. A Fideszt sem lehetett meggyőzni.

D. Horváth Gábor
2017. 08. 21. 9:10

Ha Kövér László igazat állít az EU intézményeiről, akkor az ellenzékben lévő Fidesz jó indokkal és időben szabhatott volna gátat annak, hogy ez a helyzet kialakuljon. Megóvhatta volna Magyarországot attól, hogy az európai uniós intézmények és a brüsszeli politikai elit kiszolgáltassa a háttérhatalmaknak. A Fidesznek azonban esze ágában sem volt így tenni. Nemhogy nem akadályozta – mint például az írek és a csehek –, de nem is tiltakozott ellene. Tökéletesen egyetértett a szavazás kör lményeivel: „A sürgős tárgyalás és a napirendi javaslat kiegészítésének indoka az, hogy [ ] Magyarország azzal, hogy elsőként ratifikálhatja a dokumentumot, világosan kifejezi integrációs elkötelezettségét, egyúttal pedig pozitív jelzést küldhet a többi tagállamnak is.”

Az uniós országok parlamentjei közül a magyar Országgyűlés lihegve, kormánypártostul, ellenzékestül elsőként fogadta el a lisszaboni szerződés ratifikálását. Amelyről tehát valójában azt sem tudta, mi fán terem, s amelynek következtében az unió ma pontosan olyan, amilyen. Kövér László azóta sem nyilatkozta, hogy az akkor rossz ötlet volt. Nyavalygás helyett ideje lenne inkább utat keresnie Magyarországnak, elmélyülve az érdekérvényesítés más, hatékonyabb és korszerűbb módszereiben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.