Nem mondom, tényleg elképesztő dolgokat képes kitalálni az uniós bürokrácia. Itt van például az, amelyik megtiltaná Olaszországnak, hogy a tészták csomagolásán feltüntesse a termék eredetét. Azaz azt, hogy szerepeljen rajtuk a Prodotto italiano vagy a Made in Italy, mert ez túlságosan protekcionista aktus. Az Európai Unió súlyos szankciót is kilátásba helyezett, ha az olaszok ellenállnak. Márpedig mérget vehetnek rá, hogy ezt fogják tenni, hiszen ezzel még az önérzetükbe is egy jó nagyot beletaposnak. A tészta ugyanis letagadhatatlanul az övék, mint ahogyan ezen kívül is még egy csomó más élelmiszer. Már csak az hiányzik, hogy az olívaolajat, a kávépörkölést, -készítést és a mozzarellát sem szabad majd a nevükre venniük otthon, s akkor biztosan angolosan távoznak majd a közösségből. Őrület.
Ha valaki betér egy olasz városban az – angol enni szóból és az ország nevéből összeragasztott – Eataly nevű bolthálózat valamelyik üzletébe (nem összetévesztendő az azonos nevű fővárosi étteremmel), az pontosan meg fogja érteni, hogy mennyire fontos és jó dolog, hogy az olaszok ennyire magukénak érzik a termékeiket, terményeiket, és ennyire büszkék rájuk. Akkor ízlelőbimbóikkal is érzékelni fogják azt a csodát, s hogy ez a szemlélet nemhogy fogyasztóellenes, hanem épp ellenkezőleg. Az Amerikában is már több üzletet nyitott Eatalyt olasz magántőkéből alapították, a legjobb minőségű termékek kiválogatásával pedig a kereskedelemben is olyan minőséget hoztak létre, mely párját ritkítja. Nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy ez a fajta szörnyű \"protekcionista gondolkodás” megfertőzi az olasz termelőket, akik termékeikkel be szeretnének kerülni az Eatalyba. Ez a rendszer húzza maga után a többi olaszt, hogy minél inkább adjon a minőségre a fogyasztók legnagyobb örömére. Bárcsak Magyarországon is meghonosodna ez a szemlélet, ahol a multiláncokat csak fenyegetéssel lehetett rávenni, hogy hazai termelőktől többet vásároljanak – bár e módszereikből sincs sokszor köszönet –, és sajnos a hazai tulajdonban lévő láncok sem ezt az olasz szemléletet választották, hanem leginkább átvették, átveszik a multik otromba viselkedését. Az Eatalyval ellentétben a magyar bolthálózatok magatartása sem a minőségi termékek forgalmazása irányába mutat, hanem az olcsóság és – persze nem bevallva – a silányság felé. Mondván, a magyar ember túlságosan „árérzékeny”. Ami ostobaság, hiszen nem mi találtuk ki, hogy a termékek ára 9-es számjeggyel végződjön, mert az az olcsóság érzetét kelti. Talán szerencse, hogy a CBA a beharangozottakkal ellentétben mégsem nyitott boltokat az EU-s országok városaiban, ahol esetleg annak a termékét árulnák csak, akinek érdekei a legerősebbek.
És persze nehogy összetévessze valaki az olaszok e gondolkodását és gyakorlatát a hungarikumok teljesen kaotikus logikájával. Míg az Eatalyban ugyanis a termékek forgalmazásában a minőség azonosan fontos azzal, hogy ezek olasz termékek, addig a hungarikumoknál – az élelmiszerek kiválasztása esetében – a minőség nem szempont, és a nemzeti jelleg is sokszor csak álca. Hiszen például vannak olyanok közöttük, amelyek előállításában a hazai hagyományokat – amitől hungarikum a hungarikum – egyáltalán nem veszik figyelembe, és a legfontosabb alapanyagukat is külföldről szerzik be hozzá a termelők, de azt sem minőségi szempontok szerint. Az egész tényleg úgy értelmetlen, ahogy van.
Márpedig a kilátások sem túl jók. Fazekas Sándor szakminiszter Magyar Időknek adott interjújából legalábbis ez tükröződik. A politikus csak amiatt erőlködik még mindig, hogy kétféle minőséget forgalmaznak a külföldi vállalatok, ami igaz és felháborító, de ettől a magyar termékek nem lesznek jobbak. És persze az élelmiszer-biztonság is nagyon fontos dolog, de hiába nem mérgez valami, ha ugyanakkor rossz vagy ehetetlen.
