Lisszabontól Őcsényig

Soros neve szóba sem került 2007-ben, a lisszaboni szerződés aláírásakor. Pedig a menekültekről is szól.

Jó kis botrány kerekedett abból, amit Tallinnban mondott a miniszterelnök a Tolna megyei őcsényiekről, akik a szokásosnál is hevesebben tiltakoztak, mert a faluban egy panzió menekülteknek adott volna szállást pár napra. Orbán Viktor pontosan értette a dolgot, és egyáltalán nem csodálkozott az emberek dühén. Azonosulva a migránsoktól a médiákból megijedt népekkel azt mondta, azért nem akarnak az emberek migránsokat befogadni, mert annyit hazudtak nekik ebben az ügyben, hogy már nem hisznek el senkinek semmit.

Ez valóban így van. Semjén Zsolt például egy héttel ezelőtt hangsúlyozta, hogy hatalmas a nyomás Magyarországon. A Magyar Távirati Iroda szerint azt mondta, hogy Brüsszel ne magyarázza meg nekünk, kiket engedünk be. Az Európai Unió bürokráciája teljesen tudatosan akarja megváltoztatni Európa és Magyarország etnikai, kulturális, vallási arculatát, anélkül, hogy erről megkérdezte volna az embereket. A keresztény értelmiségiek találkozóján a miniszterelnök-helyettes senkiben sem hagyott kétséget afelől, hogy mindent a fejünk fölött akarnak eldönteni mások. „Soha nem írtunk alá az Európai Unióval olyan megállapodást, amelyben átengedtük volna nekik a szuverenitás legfontosabb elemét, azt, hogy mi magunk határozhassuk meg, hogy kivel akarunk együtt élni.” Tegyük hozzá, hogy mindez tényleg nagyon fontos. Csak az a baj, hogy nem igaz.

Ugyanis kötöttünk ilyen megállapodást. Nem is akármilyet. 2007. december 20-án a lisszaboni szerződést, a magyar emberek megkérdezésének legkisebb szándéka nélkül. A Gyurcsány-kormány, összhangban a teljes ellenzékével. Beleértve az Orbán Viktor vezette Fidesz–KDNP-t, amely egyedül is meg tudta volna akadályozni a ratifikálást. A parlament lelkiismeret-furdalás nélkül, 325 igen és 5 nem szavazattal, 14 tartózkodás mellett fölhatalmazta a magyar kormányt, hogy írja alá az Európai Unió egyik legfontosabb alapokmányát. Azt, amelynek részletes, az élet minden területére kiterjedő szabályozása a saját hazájára is kötelező érvényű lesz. Gyorsaságban és felszínességben Magyarország győzött. Miután az Európai Tanács Portugália fővárosában december 13-án aláírta a szerződést, a közösségből mi voltunk az az uniós tagország, amely már egy héttel később büszkén jelenthette Brüsszelnek, hogy mindenkit megelőzve elsőként tett pontot a szerződésre. Ellentétben például az írekkel, a csehekkel, a lengyelekkel és a németekkel, akik először inkább az összhangot akarták megteremteni a szerződés és a saját nemzeti érdekeik között.

Mindez most, a történések fényében csak azért érdekes, mert az Európai Unió működését meghatározó lisszaboni szerződés 2. fejezete épp a menekültpolitika részleteivel foglalkozik. Ennek a 63/b cikkében ez áll: „Az unió e fejezetben meghatározott politikáira és azok végrehajtására a szolidaritás és a felelősség tagállamok közötti igazságos elosztásának elve az irányadó, ideértve annak pénzügyi vonatkozásait is.”

Orbán Viktornak tehát igaza van. A sok egymásnak ellentmondó szóbeszéd és cselekedet után semmiféle meglepetést nem okozhat az őcsényiek magatartása. Inkább a Fidesz–KDNP politikusai kelthetnek meglepetést a közvéleményben, akik egyáltalán nem látszanak sem dühösnek, sem zavarodottnak, és akár szemrebbenés nélkül állítják az ellenkezőjét a valóságnak. Az úton-útfélen emlegetett Soros-tervvel ellentétben a tíz éve aláírt és a menekültkérdést is szabályozó lisszaboni szerződésnél ugyanis egyetlen esetben sem került elő Soros György neve, ahogyan az sem, hogy az Európai Unió bürokráciája tudatosan akarja megváltoztatni Európa és Magyarország etnikai, kulturális, vallási arculatát. Számukra mégis úgy gömbölyű ez az egész, ahogy van.