„A kritikátlan értékeléssel szemben áll – elsősorban a baloldalhoz köthetően – az egyoldalúan negatív értékelés, amelyből hiányzik az empátia. Árnyalt Horthy-képre csak korlátozottan van társadalmi igény.” (Turbucz Dávid)
Ez csak néhány a sok figyelemre méltó mondat közül a szombati Magyar Nemzet Magazinból. Keresse hétvégén az újságárusoknál!
A Székelyföldön a román titkosszolgálatok által odatelepített ügynökök, megbízást teljesítő állami hivatalnokok, főállású provokátorok dolgoznak azon, hogy egyrészt megfélemlítsék a magyarokat, másrészt kiprovokáljanak valamit, amire hivatkozva majd jól odacsaphat a bukaresti hatalom. Megérett az idő, hogy megismerjünk néhányat közülük.
Megmentő, nemzetépítő és országgyarapító vagy maga a patás ördög? Úgy tűnik, máig nem jut nyugvópontra a Horthy Miklós személyét övező vita, s megítélésében továbbra is a legvégletesebb vélemények dominálnak. Ezek, tudjuk meg Turbucz Dávid történésztől, máig a 20. századi Horthy-képből táplálkoznak. Eljön-e az idő, amikor árnyaltan közelíthetünk a huszonöt évig hatalmon lévő kormányzóhoz?
A Budapestet felkereső turista nagy valószínűséggel a Deák téri aluljáróba is elvetődik, amely túlzás nélkül a magyar főváros centruma. Ahol aztán nem éppen országimázsba illő jelenetek fogadják. A hajléktalantársadalom perifériájára kerültek „melegednek” itt, viselkedésükkel megkeserítve a területen dolgozók életét. Sem a BKK, sem a közterület-fenntartók nem képesek érdemben kezelni a problémát.
A varázslatos tokaj-hegyaljai település, Bodrogkeresztúr tizedik éve itt telelő, saját bejáratú gólyájával, Fülöppel hívta fel magára a média figyelmét az utóbbi időben. Pedig akad még egy s más, amire büszke lehet a falu.