„Kimondani, hogy bár lehetnek a beszédnek igazságtartalmai, ilyet egy kongresszuson, sportcsarnokban, nagy nyilvánosság előtt lehet csak elmondani. Persze úgy, hogy bírja a nyilvánosságot. Ha tényleg olyan jó beszéd, akkor miért is ne? És szerettem volna még hozzákapcsolni, hogy megtisztítjuk a pártot a korrupciótól. Ezzel sokak szeretetét kivívtam a saját pártomban. Egy ízben mondtam is Lázár Jánosnak, aki akkor frakcióvezető volt, és Navracsics Tibornak, hogy arra figyeljenek: kevés lesz diadalmasan ismételgetni, amit mondtam, hogy »gyűlölöm a korrupciót, mert ráment az MSZP«, mert ha nem változtatnak, egyszer majd azt is mondhatják, hogy „gyűlölöm a korrupciót, mert ráment a Fidesz”. Egyikük sem hitt nekem.” (Tóth Károly)
Ez csak egy idézet a sok izgalmas cikkünkből. Magyar Nemzet Magazin – keresse minden hétvégén az újságárusoknál!
Gyurcsány Ferenc érdeke lehetett az őszödi beszéd kiszivárogtatása. Erről beszélt a Magyar Nemzet Magazinnak Tóth Károly egykori szocialista képviselő. A hozzá hasonlóan nemzetbiztonsági szakpolitikusként ismert, egykor SZDSZ-es Gulyás József pedig azt mondta: az akkori kormány lényegében hagyta elesni a tévészékházat, és politikai számítás motiválhatta, hogy egyesek engedték eszkalálódni az eseményeket. Tíz éve, 2006. szeptember 17-én került nyilvánosságra az őszödi beszéd.
A tősgyökeres budapesti lány, Marosz Diána több mint tíz éve él Zsolnán szlovák férjével és gyermekeivel. Blogjában – a Sme szlovák napilap oldalán – a szlovákok magyarokkal szembeni előítéletei ellen igyekszik tenni, miközben úgy véli, saját portánk előtt is volna mit sepregetni.
Feloszlatta magát a helyi „társadalmi modellről” ismertté vált Érpatak képviselő-testülete. Orosz Mihály Zoltán polgármesternek az időközi önkormányzati választáson már a Fidesz jelöltjével szemben kellene diadalmaskodnia. Megmarad-e a sajátos rend és fegyelem Érpatakon?
Húsz éve nem öltek meg egyazon évben annyi embert Chicagóban, mint 2016-ban: ötszázan vesztették életüket a városban dúló bandaháborúkban. Ez több, mint Los Angelesben és New Yorkban együttvéve. A tragikus helyzet a nagypolitika alakítóit is megihlette.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!