Új korszakot nyit a Klubrádió

A frekvenciaváltást követően félmillióval kevesebb embert érnek majd el Aratóék.

GB
2014. 02. 04. 6:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lap keddi számában Arató András elmondta, hogy a váltásnak vannak előnyei, de hátrányai is. Az előnyök között sorolta fel, hogy az új 92,2 MHz-es frekvencián ingyenesen sugározhatnak majd, míg az eddig használt frekvenciáért 55 millió forintot kellett fizetniük évente, illetve most szabadabban alakíthatják műsorrendjüket a hallgatói igényekhez.

A hátrányok közé sorolta viszont, hogy a korábbi 2 millió helyett csupán 1,5 millió hallgató lesz a sugárzás vételkörzetében.

A lap emlékeztet arra, hogy a frekvenciaváltással csaknem négy évig tartó jogi huzavona zárul le. A Klubrádió ugyanis még a 2010-es választások előtt nyerte el az ingyenes közösségi frekvenciát, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) azonban nem adta ki a frekvenciaengedélyt. Ezt követte több bírósági eljárás, amely a Klubrádiónak adott igazat, és végül a Médiatanács megkötötte a rádióval a sugárzáshoz szükséges szerződést – fogalmazott a lap.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.