Új hírportál indul

György Bence, a TV2 volt hírigazgatója objektivitással próbál majd olvasókat szerezni.

MNO
2015. 08. 19. 12:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jelenlegi cégénél – a Nouvelle Media Kft.-nél – ügyvezető igazgatói tisztséget betöltő tévés szakemberrel a Kreatív készített interjút az új portál kapcsán. Múlt héten két domaint is bejegyeztek Afaktor.hu és a Faktortv.hu címmel, ebből adódóan az új online felület neve valószínűleg Faktor lesz, és György Bence szerint objektivitással próbálnak majd olvasókat szerezni.

György elutasította azokat a feltételezéseket, miszerint Habony Árpád állna mögötte –  korábban az Origo írt erről –, mint mondta, az új cég hárommillió forintos alaptőkével jött létre, tulajdonosi háttérről annyit árult el, hogy magánszemélyektől kaptak pénzt az induláshoz, de bővebb információval nem szolgált.

A stábról annyit közölt, hogy a TV2-ből ismert Gábor László lesz a főszerkesztő, és több más TV2-s munkatárs is csatlakozik hozzájuk. A gárda még nem teljes, keresik az embereket a szerkesztőségbe.

György Bence cáfolta, hogy Andy Vajnához kötődik a médium, azt viszont megerősítette, hogy korábban egy tévés projektben együtt dolgozott a filmipar megújításáért felelős kormánybiztossal. Hozzátette, hogy most nincs szó közös munkáról, és az új médium nem lesz kormánypárti szócső.

A portál stílusáról szólva György megjegyezte, hogy nem a szellemeskedés lesz a legfontosabb stílusbeli jellemző: a szövegeikben meglévő erős információtartalom fogja megragadni az olvasóikat:

A hírportálok elég hasonlóan adják el a cikkeiket, szinte azonos a stílusuk. Ez az a szellemeskedő, poénkodó, fikázós hangvétel, amit a közönség ugyan megszokott, de én ezt a stílust nem kedvelem.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.