Lapot indít Gyurcsány Ferenc?

A DÉKÁ Kft. havonta-kéthavonta megjelenő folyóirat megjelentetését tervezi.

MNO
2015. 12. 16. 11:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sebián-Petrovszki László, a cégtulajdonos Demokratikus Koalíció pártigazgatója megerősítette ezt a lapnak, és arról beszélt, hogy a részletekről – például, hogy ki lesz a lap szerkesztője, hogy lesz-e online verziója a kiadványnak – még nem születtek meg a döntések. Az előkészületek azonban elkezdődtek, így a kft. nemrég felvette tevékenységi listájára a „Folyóirat, időszaki kiadvány kiadását”.

A Gyurcsány-párt egyszemélyes cége, a 3 millió forint törzstőkéjű DÉKÁ Rendezvény Kft. még magánvállalkozásként jött létre 2012 elején, és a DK néhány hónap múlva vette meg az addigi tulajdonos-ügyvezetőtől, Tóth Andrástól. A cégalapításnak, majd -felvásárlásnak eleve az volt a célja, hogy a kft. majd segítse a választásra készülő DK infrastruktúrájának, például irodahálózatának kiépítését.

A pártnak és a DK-s Új Köztársaságért Alapítványnak is dolgozó kft. tavaly 50 milliós forgalom mellett egymilliós veszteséget könyvelt el, az idei első három negyedévben pedig 57 milliónál tart és minimális nyereséget mutatott ki. A cég webshopot is üzemeltet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.