Többször szerette volna meghívni D. Tóth Kriszta a közmédiás beszélgetős műsorába Kulka János színművészt, de ezt nem tehette meg – közölte az újságíró Facebook-oldalán. Mint beszámolt róla, informális tiltásról volt szó, és nem jöhetett sem Gálvölgyi János, sem Pataki Ági. „2013 januárjáig, amíg a műsor futott, többször szerettük volna meghívni őt. [Kulka Jánost – szerk.] Nem lehetett. Ezt soha senki írásba nem adta. Ahogy azt sem, hogy Pataki Ági nem jöhet be. Vagy Gálvölgyi János, mint Rózsa György meglepetésvendége. Azt nem tudom, hogy ma mi a helyzet az MTVA-nál, mert három éve nem jártam az épületben (sőt, a regény sem, amelyet írtam, és egy meghívott vendég szerette volna bemutatni egy másik műsorban – de kedvesen megkérték, hogy inkább másik könyvet vigyen helyette). Nyilván én sem vagyok rajta azon a listán, amely nem létezik” – írta D. Tóth.
Az MTVA szerint viszont nincs is lista, és Kulka János is felbukkanhatott a közmédiában, például a retrócsatornán játszott Szomszédokban. „A közmédiánál nem létezik semmilyen tiltólista, így azon Kulka János (és más) sem szerepelhet. A művész folyamatosan látható az M3 retrócsatornán a Szomszédok című sorozatban, a nézők találkozhattak vele 2015. március 15-én az ellenzéki pártok rendezvényéről szóló tudósításban. Ugyancsak tavaly, július 28-án a Petőfi TV Én vagyok itt című műsorának vendége volt, december 29-én pedig az Így készült a Félvilág című film kapcsán szólalt meg, melynek premierje másnap, vagyis december 30-án épp a Duna TV-n volt” – írta az MTVA sajtóosztálya, ami az MNO megkeresésére is hasonlóképp reagált. Kíváncsiak voltunk, Gálvölgyi vagy Pataki sincs-e tiltólistán, mire azt a választ kaptuk: „ahogy azt az MTVA a közelmúltban közleményben is tudatta, a közmédiában semmiféle »tiltó- vagy feketelista« nem létezik.” Arra a kérdésünkre, hogy ha említettek nincsenek tiltólistán, tudnak-e mondani olyan műsort, amiben megjelenhettek vendégként, az MTVA sajtóosztálya úgy reagált: a műsoraikat megtaláljuk és visszanézhetjük a mediaklikk.hu és a nava.hu oldalakon.