Még a briteknél sem írhat bármit az újság

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Legalábbis a királynőről nem.

MTI
2016. 05. 18. 11:27

Az IPSO-nak jogában áll helyreigazításra kötelezni a bepanaszolt sajtóterméket, különösen kirívónak ítélt etikai kihágás esetén pedig bírságot is kiróhat.

Az IPSO helyt adott a királyi ház panaszának, és elmarasztaló állásfoglalásának közlésére kötelezte a The Sunt, amit a lap szerdán meg is tett.

Tony Gallagher, a The Sun főszerkesztője azonban szerdán a BBC rádiónak kijelentette: teljes meggyőződéssel vallja, hogy a lap nem követett el hibát.

A The Sun szerdai vezércikkében is közölte, hogy változatlanul teljes mértékben kiáll a márciusi cikkben foglaltak mellett, és „képtelenségnek” tartja azt az elvet, hogy az uralkodó magába zárja minden gondolatát.

A királynő a skót függetlenségről 2014 szeptemberében tartott népszavazás előtt nem sokkal például kifejezést adott azon reményének, hogy a skót választók „nagyon gondosan mérlegelik a jövőt”, amikor arról döntenek, hogy miképp szavaznak a referendumon, a minap pedig egy nyilvános eseményen fejtette ki azt a véleményét, hogy a kínai államfőt tavaly októberi londoni látogatására elkísérő biztonsági illetékesek „igen otrombán” viselkedtek – írta véleménye alátámasztására szerdai vezércikkében a The Sun.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.