Hogy kizökkent az idő a NER-univerzumban, jól jelzi, hogy Uj Péter szerdai tárcája ezúttal csütörtökön látott napvilágot. S hogy nemcsak kizökkent, de a sajtótermékek bedarálása terén fel is gyorsult, azt a 444.hu főszerkesztője részben a saját bőrén érezhette. Index, Origo, Népszabadság. „A következő szerkesztőséggel ennyit sem fognak szarozni, egyszerűen kilőnek rá egy levegő-föld rakétát. Ha van egy kis stílusérzékük: helikopterről” – prognosztizálja Uj Péter. Aki azért a történelmi tanulságot is megemlíti írásában: „a kinyírókat is kinyírják”.
A mellékletben találhatjuk még több népszabadságos fotóriporter számos díjnyertes képét, Marabu grafikáját. A legtöbb politikum Turi Tímea versében található egyébként – kiváló látlelet a jelenünkről.
Felfüggesztettek
Felfüggesztettek címmel szépirodalmi antológia jelenik meg a Népszabadság ügye kapcsán – írta sajtóközleményében a Művészek a sajtószabadságért, a Népszabadságért! csoport. A kötet elkészítése az ötlettől a nyomdába kerülésig két napot vett igénybe, s mintegy ötven kortárs magyar író, újságíró vett benne részt. Közben ezzel összefüggésben szombaton 13.30-tól a budapesti Vörösmarty téren koncertet is szerveznek.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!