Ha eddig nem félt az internettől, most majd fog

Hátborzongató történetet tár fel az HBO dokumentumfilmje. Jön a Slenderman.

fib
2016. 11. 13. 7:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

2014 májusában az egyesült államokbeli Waukesha városát egy szörnyű este rázta meg: az erdőszélen egy tizenkét éves kislányt késeltek kis híján halálra. Hamarosan kiderült, a gyermeket két vele egykorú osztálytársa támadta meg. Elcsalták a lakott területektől távol, majd megpróbálták halálra szúrni. Elmondásuk szerint a tettet a Slenderman (nyúlánk ember), egy arc nélküli rém parancsára követték el. Az esetről az HBO készített dokumentumfilmet, Beware the Slenderman (Óvakodj a Slendermantől) amelynek most mutatták be az első előzetesét.

Az áldozat azóta felépült, az eset azonban mély sebet ejtett a közösségen. A film az okokat és a következményeket igyekszik feltárni és felhívni a figyelmet az internet sötét mélységeinek veszélyére. A gyilkolni vágyó gyerekek által emlegetett Slenderman ugyanis egy mém, amely a világhálón terjedt el. Még 2009-ben alkotta meg egy Photoshop-pályázatra a Something Awful (Valami rettenetes) nevű internetes fórum egyik tagja. A cél az volt, hogy egy normális fényképből kreáljanak valami természetfelettit.

Ebből lett a Slenderman, egy abnormálisan magas, arc nélküli figura, aki követi, megfélemlíti a gyerekeket és szörnyű dolgokra veszi rá őket. A rémisztő karakter váratlanul sikeres lett, villámgyorsan elterjedt az interneten. Azóta már számítógépes játékot is gyártottak a figurából, de a képernyőn is felbukkant több alkalommal. És ezzel szinte valósággá változott, legalábbis sok gyerek szemében.

A dokumentumfilm ezt a szálat is követi, bemutatva a „creepypasta” jelenséget, vagyis az interneten terjedő horrortörténeteket, mítoszokat. A waukeshai késelés után komoly vita bontakozott ki az internet gyermekekre gyakorolt hatásáról. A szakértők közül akadt, aki azt állította, sok gyereknek nehézséget jelent megkülönböztetni a fikciót a valóságtól, ami összezavarhatja a gondolkodásukat. Mások azon a véleményen voltak, hogy a netes horrorsztorik semmiben sem különböznek a rémisztő népmeséktől, és nem vesznek rá senkit, hogy rémes dolgokat kövessenek el.

A dokumentumfilmet 2017. január 17-én mutatja be az HBO.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.