A migrációs válság kirobbanása óta egyre látványosabb a kormány és a Hit Gyülekezete jó viszonya. A kormány kvótaellenes kampányának idején Németh Sándor vezető lelkész még a Kossuth Rádióban is érvelt a nemmel szavazás mellett. Németh a Mandinernek adott augusztusi interjújában a szokott iszlámkritika mellett Trumpot a kisebb rosszként kezelve kifejtette: a gendermozgalom és a melegházasság miatt nem folytatható Obama iránya. Ekkor Németh elmondta azt is, konkrét eseményt nem tud mondani formális kiegyezésként, de sok jobboldali politikus másként gondol már a gyülekezetre.
A kvótareferendummal kapcsolatos kampány idején nagy visszhangot kapott az is, amikor a Rogán Antal minisztériumához tartozó Kormányzati Tájékoztatási Központ az ÉS-főszerkesztőtől védte meg az ATV-t. Kovács Zoltánnak nem tetszett, hogy a csatorna leadja a kormányhirdetéseket, Rogán hivatala viszont közölte: „az egyes médiumok hirdetési gyakorlatával kapcsolatos bármilyen – akár főszerkesztők közötti –, politikai célú nyomásgyakorlás elfogadhatatlan”.
Az ATV hírigazgatója, Németh Szilárd a gyülekezetet alapító Németh Sándor fia, egyben maga is a szervezet tagja. A Médiapiacnak adott augusztusi interjújában ezt büszkén vállalta is, de tagadta, hogy változtatnának az ATV irányultságán.
A Vigyázó blogon gyakran hivatkoznak a Hetekre, és a Hit Rádiót ajánlják a figyelmünkbe. A blog szeret iszlámkritikus tartalmat is közölni, legutóbb épp az iszlámmal kapcsolatos apokaliptikus vízióiról író Oriana Fallacit reklámozva.

Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!