Egy-két éve mondhatni pezseg a honi médiapiac. Nagy múltú orgánumok tűnnek el, mintha a föld nyelte volna el őket, de ugyanonnan újak nőnek ki a helyükre. Több évtizede állócsillagnak számító médiumok alakulnak át valami egészen mássá, miközben egymást érik a tulajdonosváltások. Ezért időszerűnek gondoltuk megvizsgálni, hányadán is állunk most a sokat emlegetett baloldali és/vagy liberális és/vagy ellenzéki médiatúlsúllyal. Vagyis azzal a lépten-nyomon felbukkanó gondolattal, miszerint a sajtónak ez a része jóval több embert ér el, mint a másik, tehát a konzervatív-jobboldali és/vagy a jelenlegi hatalommal barátságos fele. Az így gondolkodók azt is hozzá szokták tenni, hogy ennek nyomán káros baloldali (avagy liberális) véleménydiktatúra alakul, alakult ki hazánkban.
Itt érezzük fontosnak leszögezni, hogy a „baráti” sajtót a magunk részéről fából vaskarikának tekintjük, ezért azzal nem is nagyon tudunk mit kezdeni, amikor valaki kormánykritikus médiafölényről beszél. Minden közéleti orgánumnak kormánykritikusnak kellene lennie, hiszen ez, tehát a hatalom ellenőrzése a szabad sajtó egyik legfontosabb alapfunkciója. Ha ez nincs, semmi nincs. Pedig erről a jelenségről, tehát ellenzéki sajtóról – és annak már-már fojtogatóan túlburjánzó terebélyességéről – beszélt például Gulyás Gergely, a Fidesz és egyben az Országgyűlés alelnöke is a Pesti Srácoknak adott interjújában nemrég.
Egy meglehetősen egy pont nullás eszközökkel végzett kutakodás (Google-keresés) alapján ennek ellenére azt mondhatjuk, hogy Magyarországon elsősorban baloldali médiatúlsúlyról szokás beszélni. További, kevésbé kezdetleges elemzésünk nyomán viszont kijelenthetjük: ez teljes badarság.
Hazánkban semmilyen szinten és módon nincs fölényben a baloldali sajtó.
És – sajnos – a kormánykritikus sincs.
De kezdjük egy kicsit távolabbról.
Először is: mit is vizsgálunk pontosan? A tisztesség kedvéért muszáj rámutatni, hogy a magyar médiát teljeskörűen felmérni szinte lehetetlen. Például csak a nyomtatott sajtó szegmensében több ezer kiadvány verseng egymással, túlnyomó többségében az országos közélet felől nézve radarszint alatt. Olyan lapok ezek, amelyekről iparági szempontból alig tudni valamit a címükön kívül. Van köztük horgászlaptól orvostudományi szakfolyóiratig, aprócska helyi újságtól a színes-szagos-naturális bulvárig minden, vagyis olyanok is jócskán, amelyek e cikk szempontjából érdektelenek. Most ugyanis a médiának csak azt a részét igyekszünk számba venni, amely a közbeszédet komolyan befolyásolni képes, és amelyet így a politikának is megszállni érdemes. A közélettel foglalkozó, puszta méretükből vagy idézettségükből adódóan jellemzően országos vagy akár nemzetközi akciórádiuszú, mainstream, általános (azaz nem szak-) médiumokról lesz tehát szó. Hogy teljesen világos legyen: nem foglalkozunk például a Sláger FM-mel vagy az Izaura TV-vel, noha tulajdonosuk személye és méretük is indokolná ezt, viszont nem politizálnak.