„Maximum kihívjuk a rendőrséget, és ők eldöntik, önök mit tehetnek, és mit nem” – Mészáros Lőrinc reagált így, amikor márciusban a Hír TV és a 444 forgatni szeretett volna a felcsúti önkormányzat nyílt ülésén. Bár nyilvános eseményről volt szó, amelyen újságírók is részt vehetnek, a polgármester nem volt hajlandó elkezdeni kép- és hangrögzítő eszközök jelenlétében. Árulkodó volt, miként áll a településvezető a nyilvánossághoz vagy éppen a hatóságokhoz, és általában a saját helyzetéhez. Az utóbbi években Felcsúton elterjedt különös igazoltatásokról hallva élhetünk a gyanúperrel: joggal érezte magát fölényben Mészáros Lőrinc. Ha ő azt mondja, hogy valahol nem lehet forgatni, hát azt majd a rendőrség is úgy fogja látni.
A „majd meglátjuk, ki mit tehet meg” magabiztosságát pedig az élet folyamatosan igazolja. A 24.hu a napokban számolt be róla, hogy ma már közel kétszáz újság tartozik Mészáros Lőrinc érdekeltségébe. Mindez azok után, hogy tavaly a településvezető még úgy nyilatkozott a médiavásárlást firtató kérdésekre: nem tudja, semmi sem elképzelhetetlen. Meglepő lenne hát, ha Mészáros ezek után úgy gondolja, ő bármit megtehet?
Ilyenkor sajnos rendre beindul a gázszerelőzés, miközben Mészáros eredeti szakmája teljesen lényegtelen. Az már kevésbé, hogy egy másfél ezer fős falu polgármestereként kerülnek az érdekeltségébe szállodák, kempingek, valamint egy elképesztő méretű médiabirodalom. Belegondolni is nehéz, miként összpontosulhat egyazon tulajdonosi kézben ilyen hatalmas értékű, roppant befolyásolási erejű portfólió. Még a konzervatív értékekkel szemben a központosítást támogató kormányzattól is megdöbbentő, hogy ekkora befolyásszerzést tegyen lehetővé kipróbált embere számára. Hiszen az Opimuson keresztül Mészáros úgy bír 192 újsággal, illetve 193.-ként az Echo TV-vel, hogy nincs médiás múltja, valamint kifejezetten ellenérdekelt a kormányzattól független sajtó működésében.
Nem csoda, hogy a legnagyobb baloldali napilapot, a Népszabadságot is egyik napról a másikra szüntették meg a Mediaworks felvásárlásakor. Mondjuk ki: a felcsúti polgármester, aki valószínűleg nemhogy 192, de 30 lapjának a nevét sem tudná felsorolni, dönthetett az egyik legfontosabb országos napilap sorsáról. És dönthet még számtalan sorsról, újságról, a nyilvánosság eszközeiről, miközben továbbra sem tudjuk, a lojalitáson túl mit szolgáltat ő mindezért cserébe, és kinek felel elsősorban. Persze a túlzott naivitás kerülendő, de mégis: egy olyan korban, amikor az átláthatóságot tekintik az egyik legfőbb értéknek, ilyen irtózatos súlyú médiaportfólió kerülhet homályos körülmények között egyazon kormányközeli körbe.
A helyi média központosítása pedig napjaink egyik legszomorúbb fejleménye. Olvashattuk év végén is, amikor az átírt Orbán-interjú miatt kitört a botrány, hogy miként döntenek a Mediaworks budapesti emberei a Veszprémi Napló ügyeiről, munkatársairól, tartalmáról. Hogy miként kerül a lap főszerkesztői székébe a Magyar Idők munkatársa, miközben a helyi újságírók sorra lehetetlenülnek el.
Ahogy egy másik lap, a Dunántúli Napló korábbi főszerkesztője, Póré László is, akiről nemrég írta meg a Szabad Pécs: a tulajdonosváltás számára is hirtelen pályamódosítást hozott. Fél éve még a szakmában jártas emberként volt főszerkesztő, a Mediaworks regionális igazgatója, most viszont kolbászt árul a pécsi utcán. Nem mintha lebecsülnénk az utóbbit: ahogy az Index egyik újságírója megfogalmazta, a propagandával szemben ezt lehet felemelt fejjel végezni.
A hangsúly viszont azon van: míg Mészárosnak 192 lapja lesz, addig Pórénak egy sem. A felcsúti polgármester bevásárol, a pécsi médiaszakember pedig kereshet új állást. Csoda-e hát, ha a hatalom úgy érzi, bármit megtehet?
