Túl a bűnhegyeken – Áldozatvédelem Péterfi Judittal

Péterfi Judit műsorában gyilkosságokról szóló képeket nem mutatnak, viszont rávilágítanak például arra, mi vezet a családon belüli erőszakhoz.

Szabó Emese
2017. 07. 11. 10:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Az ATV-től való távozásáról többféle hír is megjelent. Mi történt valójában?
– Tudom, hogy vannak olyan műsorvezetők, akik távozásuk után elkezdik szidni volt csatornájukat, de szerintem ez nem helyes. Engem kifejezetten irritál. A lényeg nálunk az volt, hogy nem tudtunk megegyezni: a csatornának is voltak szempontjai, ahogyan nekem is, a kettő pedig nem volt összeegyeztethető. Azok a hírek, amelyek a büdzsé kétszeres emelkedéséről szóltak, nem állják meg a helyüket, a megállapodás tárgya sem csak ez lett volna. 

– Miért épp a Hír TV-re esett a választás?
– Január végén mondtam azt, hogy az ATV-től el szeretnék jönni, akkor kezdtem el több tévével is tárgyalni, de akkor még csak a Magánszféráról volt szó. Ez a műsor a saját gyerekem, az volt számomra a legfontosabb, hogy mihamarabb folytathassam. Egyszerűen ezzel azonosítottak, hiába vezettem korábban híradót Bárdos Andrással vagy készítettem hírháttérműsort az ATV-n. Először a Hír TV-vel is a Magánszféráról kezdtem el tárgyalni, de közbeszólt a Riasztás stábjának távozása. Ez fontosabb feladat volt, a tévé azt szerette volna, ha ez a bűnügyi magazinműsor minőségibb formában folytatódik.

– Készített valaha hasonló műsort?
– Magazinműsort igen, de bűnügyit soha. Viszont amikor olyan kérést kaptam, hogy formáljam a saját képemre, csináljak belőle olyan műsort, amilyet szeretnék, egyből felcsillant a szemem. Ennek oka az volt, hogy olyan értéket képviselhetek, ami fontos és ami önazonos, ami nálam ez esetben az áldozatvédelem hangsúlyozását jelenti. A hozzám csatlakozó kollégáknak is ez volt a célja: okos, intelligens bűnügyi magazint készíteni. Ez egy csapatmunka, együtt adjuk a műsor egészét. Mi a gyilkosságokról szóló képeket nem mutatjuk, viszont feltárjuk a hátteret, rávilágítunk arra, hogy mondjuk egy családon belüli erőszak miért következett be. Komoly üzeneteket hordoznak a riportjaink. Én portrékat készítek civilekről, olyan szakemberekről, akik a bűn közelében élnek, például prostituáltakon segítenek, hajléktalanokat támogatnak, gyilkosokkal foglalkoznak börtönpszichológusként. A számokról annyit, hogy április közepén volt az első adásunk, azóta jelentősen megnöveltük a nézettséget. Ez jól mutatja, hogy az áldozatvédelem a nézők számára is fontos.

– Miért pont az áldozatvédelem lett kiemelt terület?
– Engem soha nem bántalmaztak, nem vertek a szüleim, nem ért szexuális zaklatás. Viszont a környezetemben sokan élnek ilyen problémákkal, emellett pedig tudom azt is, hogy ez Magyarországon hatalmas gond, ráadásul tabutéma. Ezeket muszáj feszegetni, egyszerűen beszélni kell az érintettek nehézségeiről. Ebben pedig a médiának is felelőssége van: nem az emberölési ügyeken kell csámcsogni, hanem azt kell figyelni, hogy miként tudunk jót tenni, milyen tartalommal töltjük meg a műsort.

– A témák honnan érkeznek, honnan merítenek ötletet?
– A szerkesztőség olyan közösségként működik, amelyben mindenki szabadon gondolkodik. A kollégák nagyon erős karakterek, ha hoznak olyan témát, ami a szívükhöz közel áll, akkor azt leforgatják. A tévé vezetősége semmibe nem szól bele, a lényeg, hogy színvonalas műsort készítsünk és hozzuk a nézettséget.

– Ki volt a kedvenc alanya?
– Két orvos, az egyik Zacher Gábor toxikológus, a másik Szemelyácz János pécsi addiktológus. Ő azért érdekes, mert egy tizenkét alapítványból álló gyűrűt hozott létre. Ha hozzájuk kerül egy beteg, legyen az gyerekprostituált, hajléktalan vagy drogos, akkor pontosan tudják, hogy az ellátórendszerben hová kell elhelyezni, hol kaphatja a leghatékonyabb segítséget. Ez Magyarországon egyedülálló. Szerintem ezt kell bemutatni, erről kell beszélni.

– Mi lesz a Magánszférával?
– Már dolgozunk rajra, szeptembertől indul, onnantól kezdve egyszerre fut majd a két műsor. Viszont az a magazin alapvetően nem változik, hiszen az a sajátom. Pár újítás persze lesz benne. Tervezem majd kormánypárti politikusok megkeresését is, meglátjuk, ki képes kilépni a komfortzónájából. Akik bevállalják, rájönnek, hogy ez nem egy 10 perces hírháttérműsor. Főleg mert a politikusok arra vannak kiképezve, ahhoz értenek, hogy rövid ideig arról beszéljenek, amiről ők akarnak. Nálam a helyzet nem ez, van, hogy 18 óra egy forgatás, de arra is volt már példa, hogy két napig dolgoztunk egy felvételen. Nem tudják tartani magukat, így szépen előjön az ember a politikusból.

– Lehet már tudni, hogy ki lesz az első szereplő, vannak már erre vonatkozó ötletek?
– Igen, de neveket még nem mondok, az legyen meglepetés. Annyit azért elárulok, hogy maga a műsor tavaly szeptemberben indult, decemberig tartott. Így bőven van még ember a tarsolyomban, ráadásul az azóta eltelt időszak rengeteg új politikai szereplőt szült, sok az új arc. Magyarán erős lesz az új szériánk a választásokig.

 

Péterfi Judit Tatabányán született, már gyerekként is verset mondott és meséket olvasott fel óvodás eseményeken, a könyvekért, versekért ma is rajong. Vendéglátóipari szakközépiskolába járt, érettségivel együtt szakács és cukrász végzettséggel is rendelkezik. Diplomáját a Kodolányi János Főiskolán szerezte, ahol nemzetközi kapcsolatok szakra járt. A főiskolával párhuzamosan egy médiaiskolába is beiratkozott, azt is elvégezte. Szakmai pályafutását gyakornokként kezdte a Fókusznál, szinopszisokat írt, végül riporter lett. Forgatott Afrikában, ahol víz sem volt, máskor pedig egy luxus tengerjárón készített riportot a Karib-tengeren. Tizenhárom év után felkértek, hogy legyen a műsorvezetője az újonnan induló Hír 24 Híradójának, ahol Bárdos András váltótársaként vezette és szerkesztette két évig a műsort. Ezt követően hírháttérműsort szerkesztett és vezetett az ATV-n, ahol tavaly ősszel Magánszféra című műsora is indult. Ma a Hír TV csapatát erősíti, ahol a Riasztás című bűnügyi magazin mellett ősszel folytatja a Magánszférát is.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.