November 13-án, 90 éves korában Münchenben elhunyt Ekecs Géza, a Szabad Európa Rádió szerkesztője és műsorvezetője, akit a hallgatók Cseke László néven ismertek – közölte az Országos Széchényi Könyvtár blogja Ekecs Zsuzsára, Ekecs Géza lányára hivatkozva.
Ekecs Géza Budapesten született 1927-ben, majd Bécsben, a Technische Hochschuléban tanult rádiótechnikusnak. 1949-ben hagyta el Magyarországot, előbb Németországba, majd Párizsba ment. Emigráns lapokba írt, majd 1951-ben Münchenben telepedett le, ahol az amerikaiak által indított Szabad Európa Rádió munkatársa lett.
A rádió egyik legnépszerűbb műsora az 1959 májusában induló Teenager party volt, amelyet Cseke László szerkesztett. Ebben a műsorban hallhatták először a magyar fiatalok a rock és a beat világsztárjait, Chuck Berryt, Elvist, Cliff Richardot, a Beatlest vagy a Rolling Stonest. A szocialista Magyarországon a nép ellenségének állították be, még egy propagandafilm is készült róla.