Mondják, kutyával és gyerekekkel mindent el lehet adni. Ha ezt kis túlzással Rob Schneider-vígjátékokra is igaznak mondhatjuk, miért pont a kormányközeli TV2 műsoránál ne válna be? Második évadánál tart a Vigyázat, gyerekkel vagyok!, amiben kereskedelmi értelemben vett celebekkel és valódi teljesítményt felmutató hírességekkel egyaránt találkozhatunk. Közös bennük, hogy gyerekkel társítva mindegyikük emberibbnek tűnik, még azok is, akik korábban inkább csak primitívebb megnyilvánulásokkal vétették észre magukat.
Az Alföld Televízión műsort vezető Megyeri Csilla például azzal az emlékezetes felkonferálással szerzett hírnevet: „Miért kreatívabbak és sikeresebbek a szép nők, mint rusnyább társaink?” Máskor azt vetette fel egy vendége előtt, miért öltözteti be valaki „bazári majomnak” a lányát. (Az örök klasszikus „nekem soha nem volt még gyerekem, de ” megjegyzéssel.) Megyeri utóbbival, Rebekával volt nemrég a műsor vendége, és úgy tűnik, tanult hibájából. Napjaink bulvárshow-műsorait látva biztató, hogy egy kardashiani értelemben vett celeb is tud annyira éretten viselkedni, mint egy kisgyerek.
A műsorban egymást váltják olyan énekesek is, akik néhány éve futottak pár kört, aztán a kollektív emlékezet helyett lett belőlük lázas Google-keresések első találata. Nagy Adrienn vagy Gál Csaba Boogie: felbukkan mindenki, akikre egyszer már emlékeztünk tíz perc erejéig, és most bebizonyítják, hogy egy gyerek szemében tudnak ők egész jópofák is lenni.
A játék amúgy nem bonyolult, és a maga módján helyenként szórakoztató. Ördög Nóra műsorvezető előzetesen kifaggatja a gyerekeket rokonaikról, szüleikről, majd azt figyelhetjük, eltalálják-e a felnőttek a válaszokat. Különös és sokatmondó helyzetek egyaránt születnek. Egészen bizarr például, hogy Győrfi Pál kislánya szerint apja önmagán a nemi szervét szereti a legjobban. – Négy gyerekem van, hogyne az lenne? – viccelődik a mentőszolgálat szóvivője. Hát jó.
Legutóbb a veszprémi kézisek, Iváncsik Gergő és Gulyás Péter érkeztek a gyerekeikkel, hogy a kicsik segítségével belőlük is kiszakadjon a magyar valóság. Mit mond otthon apa Iváncsik Gergőről? – kérdezik a kis Gulyás Lilit, a válaszok láttán pedig az apa feszülten fészkelődni kezd. Ezen gyorsan legyünk túl, gondolhatja, majd azonnal megjelölné a „néha lefizette a bírókat” választ.