Amikor Moszkva kiáll Varsó mellett

Az orosz képviselőházban üdvözölték a „banderista eszmék” terjesztőit büntető lengyel törvényt.

Stier Gábor
2018. 02. 02. 20:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hát ezt is megértük! Moszkva és Varsó egy csapatban, az ukránok pedig gyalázzák a lengyeleket. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy nemcsak Tel-Aviv, de Washington is a holokauszt relativizálásával vádolja Varsót. Tudjuk, mindez csak átmeneti lelkesedés, és a dolgok a helyükre kerülnek, azonban ez is mutatja a kelet-európai viszonyok bonyolultságát.  

Szóval idézzük, mert ilyet is ritkán fogunk látni. A duma külügyi bizottságának tagja arról beszélt, hogy a szejm politikai bölcsességről tett tanúbizonyságot, amikor felelősségteljesen példát mutatott a nyugati politikusoknak is abban, hogyan kell harcolni a fasizmus ellen. Szergej Zseleznyjak teljes mellszélességgel támogatja a törvényt, amelynek értelmében háromévi szabadságvesztéssel sújtható, aki élteti az ukrán nacionalizmust, és tagadja a lengyelek ellen elkövetett volinyi mészárlás tényét. Tehát nemcsak azokra vonatkozik, akik „lengyel haláltáborokról” beszélnek, hanem az ukrán nacionalisták által a II. világháborúban elkövetett bűnök tagadóit, relativizálóit, az úgynevezett banderista eszmék terjesztőire is.

 „A lengyel nép a saját bőrén érezhette a fasizmus szörnyűségeit, s ártatlanok ezreinek életével fizetett ezért. A lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetéről (IPN) szóló törvény hűen tükrözi a társadalom többségének véleményét, hiszen a lengyelek nem akarják a II. világháború rémtetteinek megismétlődését, s tiltakoznak a szomszédos Ukrajnában feléledő náci eszmék ellen” – fogalmazott az orosz képviselő, hozzátéve, hogy Oroszországban nemzeti hovatartozás nélkül őrzik a hitleri Németország áldozatainak az emlékét.  

Erre szokták mondani, különösen a politikában ne mondd, hogy soha. S hogy az ellenségem ellensége a barátom. Legalábbis átmenetileg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.