– Ismer olyat személyesen is, aki így döntött?
– Hogyne, rengetegen váltanak. Először gyerekkorban, aztán folytatódik a vegyes házassággal. Az asszony nyilván azt mondja, hogy te dolgozol, én leszek otthon a gyerekkel, tehát nem megy magyar iskolába!
Szarka Gyula és Szarka Tamás.
Fotó: Végh László
– Pedig ha valaki szlovákul tanul meg magasabb szinten gondolkodni, akkor a magyart csak a vásárlásnál használja.
– És akkor már szlovákul gondolkodik, mert csak úgy tudunk kitalálni dolgokat, ha megfogalmazzuk a gondolatainkat. Ha a gyereked még beszél is magyarul, de már keveset, azt is törve, akkor kész, megtörtént a váltás.
– Tanárként is pártolja a magyar nyelvű képzést?
– Tudja, mi történik, amikor a gyerek bemegy a szlovák iskolába úgy, hogy odáig színmagyar környezetben élt? Az ügyes, okos, csillogó szemű gyerek megkukul, mert azt mondja neki a tanítónő, hogy semmit sem ért, tehát buta. A gyerek pillanatok alatt megtanulja, hogy ő egy hatökör, miközben nem az. A szülő a hatökör, aki nem veszi észre, hogy ez olyan, mintha őt hatéves korában belökték volna egy kínai iskolába. Tíz perc alatt felcímkézi a pedagógus, és attól fogva ő lesz az osztály hülyéje. A gyerek ezt sajnos el is hiszi, lesülylyed a saját valódi szintje alá. Miközben aki az anyanyelvén veszi fel magára a matematikát és a többi tárgyat, a szlovák nyelvet pedig szép lassan oldalról szedi föl, tizennyolc éves korára, amikor szlovák környezetbe kerül, már megtanulja, amit kell. Közben sikerei voltak, normális társasághoz tartozott, fölnőtt egészséges lélekkel, és erősen. Ha nem így történik, az óriási probléma. Felveszi a gyerek a szlovákot már harmadikban-negyedikben, és onnantól a magyar nyelvet nem fejleszti, szlovákul viszont még évekig nem tud jól. A szlovák osztálytársa érzi, hogy ő magyar. A magyar ismerősei meg azt érzik, hogy valami baj van, mert nem olyan a magyar szókincse. Két szék közt a pad alá esik.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!