Küszöbgeneráció

Roman Kowalski lengyel nagykövet a kelet-európai migránsokról és a ránk erőltetett menekültkvótáról.

– Felkészültek már a hétszázezer angliai lengyel munkavállaló visszafogadására?
– Gondolom, az angolok EU-ból való kilépése miatt kérdezi ezt. Nem hiszem, hogy ennyire vészes lenne a helyzet. Kétségtelen, én is biztos voltam benne, hogy maradnak a britek. Ez óriási lecke egész Európának, de a felelősség közös az Európai Unióban: a tagállamoké, a közös uniós intézményeké, a politikusoké és a polgároké. A brit népszavazás eredménye miatt például most sokan a közös intézményeket hibáztatják, de nem szabad elfelejteni, hogy nem ők hozták meg a döntést a referendumról, hanem brit politikusok, mégpedig elsősorban belpolitikai okból. Lehet, hogy naiv optimista vagyok, de még mindig azt remélem, hogy az egészből nem lesz semmi. Ami történt, az pedig mindenki számára figyelmeztetés kell hogy legyen: belpolitikai ügyek miatt nem szabad az egész Európai Unió sorsát befolyásoló lépéseket tenni, mert annak nagyon negatív következményei lehetnek.

– Magyar–lengyel elemi közös érdek, hogy a Nagy-Britanniában dolgozó rengeteg közép-európai munkavállalónak ne kelljen hazajönnie. Orbán Viktor azt mondta, ebben az ügyben a V4-ek közösen lépnek majd fel az új brit kormánynál. Mit lehet reálisan elérni?
– Ne felejtsük el, hogy a brit népszavazási kampányban a kelet-európai migránsok voltak az egyik fő téma, holott egyszerűen az Európai Unió egyik alapértékéről, a munkaerő szabad áramlásáról van szó. Erre megoldást kell találni. Remélem, sikerülni fog, mert a brit kormánnyal egyébként nagyon sok mindenben megegyeztek az elképzeléseink az uniót illetően, például olyan alapvető kérdésekben, hogy milyen döntések szülessenek a közös intézményekben, és miket tartsunk nemzeti hatáskörben.

– Erről beszélt Orbán Viktor is, amikor azt mondta, a brexittel egy nagyon fontos partnert, szövetségest veszített Magyarország az európai politikában. A lengyel kormány is így látja a helyzetet?
– Igen, ez nekünk is jelentős veszteség, de a politikában sem létezik sokáig vákuum, valami be fogja tölteni azt az űrt az európai politikában, amely Nagy-Britannia távozásával keletkezett. De ha kilépnek is a britek, a szélesebb értelemben vett közös Európa részei maradnak, ebben biztos vagyok. Politikailag és gazdaságilag is, nem beszélve a biztonsági kérdésekről, hiszen a közös védelemből ugyanúgy kiveszik majd a részüket NATO-tagként. Nehéz ezt ma máshogy elképzelni.

– Ha már a vákuum szóba került… Sokan azt jósolják, hogy a keletkezett űrt Lengyelország töltheti ki, veheti át Nagy-Britannia helyét az európai politikában, a közös védelemben. Vagyis önök – focihasonlattal élve – egy ligával feljebb lépnének. Erről mit gondol?
– Lengyelország majdnem negyvenmilliós tagállam, az Európai Unió más országaiban élő lengyelekkel együtt ötvenmilliós, stratégiai földrajzi helyzettel. A V4-ekkel együtt már hatvanmilliós súlyt jelentünk. Szerintem ezzel lehetőség nyílik rá, hogy ellensúlyt képezzünk bizonyos tendenciákkal szemben, és új európai egyensúly alakuljon ki. Ebben valóban meghatározó szerepe lehet Lengyelországnak.

– Attól nem tart, hogy a brit kilépés után olyan fejlődés indulhat meg az EU-ban, aminek következtében lesz egy, a politikai együttműködést is elmélyítő centrum, és emellett a periféria, ahová a régió is kerülhet?
– Mi az európai védelmet illetően voltunk már a periférián, és kitartó munkával kerültünk be a centrumba, ha ezt a hasonlatot használjuk. Valóban egyre többet beszélnek a két- vagy akár háromsebességes Európáról, és tényleg, valahogy mindig a lista végére kerülnek ezek az országok. Nagyon rossz lenne egy ilyen döntés, és számunkra veszélyes is. A lengyeleknek, a magyaroknak s a régió minden országának elemi gazdasági érdeke az egységes, jól működő Európai Unió.

– Az egyik legfontosabb ügyben, a menekültválság kezelésében sem egységes az Európai Unió. A lengyel kormány is élesen elutasítja a menekültkvótát. Hogy lesz ebből valamilyen közös megoldás ön szerint?
– Elvi álláspontunk az, hogy a kötelező kvóta elfogadhatatlan. Ez semmilyen problémát nem old meg, csak előírja, hogy minden országnak be kell fogadnia egy meghatározott számú menekültet. Az egész ügy sokkal bonyolultabb. A menekülteket nem egyszerűen csak be kell fogadni, le kell telepíteni, integrálni őket a helyi társadalomba. Ebben pedig alapvetően más-más lehetőségeik vannak az egyes tagállamoknak. Közhely, de mindenki tudja: ha befogadnánk is menekülteket, már másnap elindulnának Németországba, mert ott akarnak élni, és nem nálunk. És Közép-Európában nem is vagyunk felkészülve nagy tömegben más kultúrából származó migránsok befogadására. Jó lenne bárkinek, ha kerítéssel körbevett táborokban élnének nálunk ezek az emberek? Ugyanakkor a lengyeléhez közeli kultúrájú emberek letelepítése és integrálása nem okoz gondot: nálunk jelenleg is egymillió ukrán él, és semmilyen problémát nem okoznak, teljesen beilleszkedtek a lengyel társadalomba. Korábban majdnem százezer muszlim vallású csecsent is befogadtunk, az ő integrációjukkal sem volt semmi gond. Egy részük később továbbment Nyugat-Európába, de a legtöbben máig nálunk élnek, és integrálódtak. Ez is azt bizonyítja, hogy megfelelő munkamegosztásra van szükség a migrációt illetően is. Mert az nem csak délről érkezik, keletről is nagyon erős migrációs nyomás jöhet. Lengyelország kiveszi és kiveheti a részét a probléma európai megoldásából, de az nagyon nem tetszik, ha olyan módszereket akarnak ránk erőltetni, amelyekkel nem értünk egyet és rossznak tartunk.

– Leépítések a közmédiában, kormányhű vezetők kinevezése, az alkotmánybíróság hatásköreinek csökkentése, számottevő személycserék például a külföldi lengyel kulturális intézetek élén – a lengyel kormány sok olyan lépést tett, mint 2010 után az Orbán-kormány. A „magyar példát” követik Varsóban?
– Csak annyiban látok párhuzamot, hogy minden alapvető politikai váltást változások követnek. Nyolc évig kormányzott az előző kabinet, akkor kevés ilyen változás volt, talán ahhoz képest tűnik ez most drasztikusnak. Nem tisztem és nehéz is nekem ezt megítélni. Mindenesetre bonyolultabb a helyzet annál, mint első pillantásra tűnhet.

– 1991–1997, 2001–2005 és most 2010 óta immár harmadik alkalommal dolgozik Magyarországon, összesen több mint tizenhat évig. Milyennek tartja a nálunk lezajlott változásokat?
– Hatalmasat változott az ország, különösen az utóbbi pár évben. Ezek a változások mások, mint a korábbiak. 1990 után nagyon hasonló volt a helyzet a térség országaiban abból a szempontból, hogy minden államban ki kellett építeni a demokratikus intézményrendszert, és jött a felkészülés az uniós tagságra. Közös pályán haladtunk. A mostani változások egy már működő demokratikus rendszer keretében mennek végbe. Akkor maga a NATO-tagság és az EU-tagság volt a stratégiai célunk, ma viszont ez a tagság már a regionális, európai és globális érdekérvényesítés stratégiai eszköze. Ez egy új helyzet, és talán érdekesebb is.

– Sok magyar számára csalódás a rendszerváltás, nem élünk olyan jól, mint szeretnénk, nagy a politikai megosztottság…
– Az 1990 előttihez képest most olyan rendszerben élünk, amelyben megnőtt az egyéni felelősség, az egyéni döntések szerepe. Vállalnunk kell ezt a felelősséget az életünk, a munkánk, a családunk helyzete szempontjából. Ez sok embernek nehéz, sokaknak nem annyira kényelmes állapot lehet. Korábban az a – mint később kiderült – csalóka érzésünk lehetett, hogy az állam, a párt mindenről gondoskodik. Most nem ez a helyzet. Lehet, hogy az elégedetleneknek ez nem tetszik. Másrészt nem mindig könnyű hirtelen teljesen megváltoztatni az addigi gondolkodásunkat, kilépni a megszokásból. Lengyelországban ez talán kevésbé jellemző, de mi sokkal rosszabb helyzetből indultunk, szó szerint a nulláról, így a változások is látványosabbak. Persze a lengyel gazdaság 84 negyedéve, azaz 21 éve folyamatosan növekszik, azóta nem volt recesszió egy pillanatra sem, ennek muszáj hatnia az emberek lelkiállapotára is.

– Magyar és lengyel generációk élménye volt a rendszerváltás előtt, hogy autóstoppal elutaztak egymás országába. Esetleg önnek is volt ilyen kalandja?
– Én éppen ahhoz a nemzedékhez tartozom, amely akkor még túl fiatal volt a stoppoláshoz, a rendszerváltás után meg már túl idős, hogy ezt az új, szabad világot ily módon élvezzem. Mi vagyunk a „küszöbgeneráció”, megvan a tapasztalatunk mindkét világból, és emiatt is tisztában vagyok vele, milyen jó irányba mentek a változások a régióban. Persze az is táplálhatja a csalódásunkat, hogy mi csak pozitív dolgokat vártunk az Európai Uniótól, a szabadságtól. Akkor még senki sem gondolt a vitákra, arra, hogy milliós menekülttömeg jelenhet meg Európa határainál, hogy háborús konfliktusokat kellene kezelnünk, hogy keleten újra valódi katonai veszély jelenik meg. Kiderült, hogy a közös Európa, a szabadság óriási kihívást és felelősséget is jelent. Minél előbb megértjük ezt, annál jobb.

– Mi a titka a magyar és a lengyel nép közötti különleges kapcsolatnak?
– Nem is tudom, magam is különféleképpen magyarázom ezt – a közös történelemmel, közös tapasztalatokkal, ezeréves kapcsolatainkkal. Igazából azt gondolom, egyszerűen szeretjük egymást. Ez a sors ajándéka, nagyon értékes dolog, és akár modell is lehet más országok számára. Ezért ápolnunk kell barátságunkat, ne feledkezzünk meg róla! Már sokszor elmondtam, s most megismétlem: olyan időket élünk, amikor még két ember barátsága is nehézségekbe ütközhet olykor, két nemzeté tehát egészen különleges kiváltság. Mi, lengyelek és magyarok már megtapasztaltuk, hogy bajban ismerszik meg az igaz barát. Értékeljük ezt a barátságot, mert az élet sokféleképpen alakulhat!

###HIRDETES2###