– Géplakatosként végzett, dolgozott hírlapkihordóként, onnan került a színpadra. Nem tekintettek kívülállóként önre?
– Sosem agyaltam ezen. Nem egyedül vagyok a pályán, aki nem végezte el a színművészetit. A magyar színháztörténetben mindig akad kakukktojás.
– Mi történt, hogy végre rászánta magát a facebookozásra?
– Három éve nyúz az egyik gyermekem, hogy meg kell csinálnunk. Most adtam be a derekam. Az oldalt a fiaim és néhány barátom szerkeszti majd.
– Magánéletét eddig gondosan őrizte. A közösségi oldallal nem vész el a privát szféra biztonsága?
– A magánéletembe csak annyi betekintést engedek, hogy néha felkerülnek rólam gyermekkori fotók. Ezentúl azonban főként a munkásságom kap teret. Humoros videókat ugyanúgy megosztok majd, mint ajánlókat könyvekről, előadásokról, eseményekről, amelyek közel állnak hozzám, fontosak nekem. Felhívom például a figyelmet Törőcsik Mari könyvére, amelyet Bérczes László barátom írt. Hátha így kettővel többet vesznek belőle.
– Az amerikai elnökválasztás másnapján Donald Trumpról mondta el a véleményét. Politikai állásfoglalásokra is számíthatunk öntől a jövőben?
– Amikor láttam Robert De Niro videóját, amelyben Trumpot kritizálja, arra gondoltam, hogy a magam módján én is hozzászólok a választások eredményéhez. Ennyi történt. Az alkotó embereknek folyamatosan reagálniuk kell a mindenkori hatalomra. A társadalomnak szüksége van a tükörre, hogy lássa magát.
– Ezt szolgálják ezek szerint a Nézőművészeti Kft. (a társulatot 2009-ben alapította Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Katona László és Gyulay Eszter, akikhez 2012-ben csatlakozott Kovács Krisztián – a szerk.) abszurd társadalmi célú hirdetései is. Gondolja, hogy a humorral felhívhatják a közönség figyelmét a mindennapok problémáira, a szemetelésre, a korrupcióra?
– Nem hiszem, hogy ezek hatására holnaptól az emberek kevesebb csikket dobnak el az utcán. Ilyen erővel nem rendelkezem. A fegyvergyártást sem tudom sajnos beszüntetni. A reklámjainkban az abszurditás a lényeg, az emberi gyarlóságra és hülyeségre igyekszünk felhívni a figyelmet.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!