Nincs áfa, nincs sírás

Az áfával nem az a legnagyobb gond, hogy igyekeznek eltitkolni, hanem az, hogy van.

Általános forgalmi adó. Áfa. A rendszerváltás egyik talán leggyűlöltebb hozadéka. 1988-ban jelent meg először az életünkben, akkor még három mértékkel, volt 25, 15 és 0 százalékos. Az elmúlt években sokféle kísérlet történt a módosítására, és még több vitát, illetve ellenérzést váltott ki. Jelenleg 27 százalékos az esetek döntő többségében.

A vita egyik szálán a szegények adója kontra gazdagok adója csörte zajlik. Nem kívánok igazságot tenni ebben a kérdésben, de az áfa a fogyasztást terhelő, azzal arányos adó, és mint ilyen, elsősorban a gazdagok adójának tűnik. Ha valaki 1 millió forintért vásárol, az 212 600 forint áfát fizet közben. 100 ezer forintnyi vásárlásnál ez az összeg csak 21 260 forint. Igaz persze az is, hogy közben a szegényeket is sújtja, de mégis csak a vásárlás mértékében. Már ha fizetnek adót. És ha az el is jut a kincstárba.

Gyakran vásárolgatok például ázsiai boltokban, és ott tapasztalatom szerint úgy bűvölik az online pénztárakat is, hogy simán kinyitják a kasszát, adnak is vissza, anélkül, hogy közben a vásárlás tételét beütnék a gépbe. Így könnyű 20-30 százalékkal olcsóbban adni az árut, vélhetően pont az áfa a különbség. Az állam ebből a forgalomból nem lát semmit.

Ha kihív az ember egy vízvezeték-szerelőt (vagy villany-, vagy gáz-, vagy bármi egyéb szerelőt), akkor tudatában kell lennie annak, hogy a kapott árajánlat áfamentes. És nem nagyon illik számlát sem kérni, mert ugyan a 27 százalékot ráteszik a szolgáltatók az összegre, mégsem szeretik dokumentálni bevételüket. Azt már becsületesen be kellene vallani, nemcsak áfával, hanem az egyéb terhekkel együtt.

Az ilyen kisstílű áfacsalás ugyan esetenként kis összegekről szól, de összességében sok-sok milliárdra rúg(hat). Elképzelésem sincs arról, hogy mekkora lehet ez a tétel, de biztos elámulnánk, ha számszerűen látnánk magunk előtt, hogy mi, együttesen mennyi áfát csalunk el

A végső fogyasztók által megvásárolt termékek és igénybe vett szolgáltatások ellenértékét terhelő áfa okosban való megoldásának visszaszorítására szerintem csak két mód van. Az átverhetetlen rendszer felépítése (ennyi ellenőrzést lehetetlen végrehajtani), vagy az áfa olyan szintre való csökkentése, amelyen már nem éri meg a kockázatot a csalás. Míg a 27 százalék igen jelentős rész egy kiskereskedő vagy egy mesterember hasznához képest, addig a kísértés is óriási. És arra néznek furcsán, aki nem enged az ördögi sugallatnak. Kevesen is vannak. Ötszázalékos kulcsnál ellenben aligha érné meg a kockázat.

Most éppen a hús áfájának erre a szintre történő csökkentését rebesgetik. Ha bekövetkezik, meglátjuk, milyen hatással lesz a piacra, az importra, az adófegyelemre. Elvben csupa pozitívum kellene, hogy szülessen, de a harácsolók kifogyhatatlanok az ötletekből – bármi megtörténhet. Az online pénztárgépek rendszere viszont nem átverhetetlen, de alaposan megnehezíti a kevésbé elszánt, vagy kevésbé ügyes csalók dolgát.

Sok ezer kiskereskedőnek és szakinak kell okoskodnia azonban ahhoz, hogy egymástól függetlenül, mégis vállvetve akkora összeget síboljanak el, mint egy-két jól „logisztikázott”, óriási szállítmánnyal meg lehet tenni. Mert a magas áfa igazi rákfenéje a nagykereskedelmi forgalom. Itt könnyedén utaznak a milliárdos tételek, néha csak szállítólevélen és számlán, miközben megesik, hogy a valóságban áru nincs is. De ha van, ez a játék akkor is sokszorosan megéri. A nagykereskedelmi haszonrés ugyanis ritkán tudja elérni az áfa 27 százalékos szintjét. Ha valami, hát ez igazán megéri a kockázatot.

Éltem olyan országban, ahol csak a végső fogyasztónak kellett megfizetnie az áfát, a kiskereskedő pedig elszámolt ezzel. A nagykereskedelmet nem terhelte áfa, így nem volt mit elszámolni, kreatívan visszaigényelni, vagy mást kitalálni. Nem lehet ráutazni egy óriási áfatömegre, Magyarországon több 1000 milliárd forintra, az EU-ban pedig léptékekkel nagyobb összegre. Az már csak bónusz lenne, hogy áfa híján a nagykereskedő és a kiskereskedő kevesebbet tudna trükközni. Nem létező árut immáron egyikük sem tudna „eladni”. A nagykereskedő érdekévé válna, hogy átadja az áfával nem terhelt terméket, a kiskereskedőnek pedig így be kellene vennie a saját raktárkészletébe. Innen már az online pénztárgépek szerepe is jelentősen felerősödne. Persze biztosan megszaporodnának a kis- és nagykerrel egyaránt foglalkozó sarki fűszeresek, de azért az idők végezetéig raktáron lévő 6 tonna bors viszonylag nehezen védhető, ám annál könnyebben ellenőrizhető. Vagy a 12 vagonnyi, literes flakonokba csomagolt étolaj. Netán cukor. Avagy a több ezer mosógép.

Nincs áfa, nincs sírás.

Óriási energiát és összegeket emészt fel az EKÁER, lánykori nevén Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer, amely nélkül a jelen áfavilágban azt lehet tenni, amit csak egy-egy érdekcsoport nem szégyell. Az államnak szüksége van erre az ellenőrzésre, mert különben simán megcsapolják a kincstárat – ahogyan eddig sokan meg is tették.

Félreértés ne essék, nem csak Magyarországon küzdenek ezzel a gonddal. Mindenhol él ez a probléma, ahol a nagykereskedelmet áfa terheli. Szinte az egész EU felett köröznek az áfakeselyűk, elvégre az áfa kettős játéka minden más terepnél jobb lehetőséget kínál számukra. Az országokon belüli kereskedelem áfás, az országok közötti meg nem. Már csak a harmadik pontot kell kialakítani, hogy megszülessen az elképesztő hasznot hajtó Bermuda-háromszög, amelyben egyszerűen eltűnik az áfa.

Az EU is érzi az áfás visszásságok rossz hatását, de egyelőre csak óvatos lépéseket tesz. Mostanában éppen arról döntöttek, hogy az internetes vásárlásokat terhelő áfát a vásárlás országában kell majd befizetnie az eladónak. Az Amazon például ezentúl nem számolhatja el az összes eladására a 3 százalékos luxemburgi forgalmi adót, hanem Európában a legtöbb helyen 22 százalékot, vagy éppen Magyarországon 27 százalékot kell könyvelnie. Ez így igazságosabb, mert a globális háló a globális kereskedelemben olyan versenyellenes helyzetet teremtett, amelyet érdemes szabályozni.

Hogy a nagykereskedelmi áfa kérdésébe mikor mernek belenyúlni az EU vezérei, azt a jövő fogja megmutatni. Egyelőre ezen a pályán két csapat játszik: az egyik fizet befele, a másik pedig szaporán igényelget vissza. És soha nem tudni, hogy amikor egy országot áfához köthető korrupcióval gyanúsítanak meg, akkor a vádló képviselője melyik csapatba tartozik.

A NAIV blog korábbi bejegyzéseit itt olvashatja.