A wasabi rendszertanilag eléggé közel áll a tormához, az ízük és a csípősség jellege és ereje is hasonló, ezért valamely élelmes üzletember kitalálta, hogy az európai tormából reszelt pépet ételfestékkel halványzöldre színezi, és wasabiként árulja. Ez körülbelül olyasmi, mintha ürgepörköltet árulna birkapaprikás néven: jellegre hasonló, de azért mégsem azonos a két dolog :) Hogy finoman fogalmazzak :) Viszont nem akarom kritizálni, mert egyrészt aránylag jó pótlék, másrészt, mint említettem, nagyon nehezen hozzáférhető az eredeti. Tényleg csaknem lehetetlen. Ezzel együtt, és ennek ellenére, ha valaki szereti a szusit, márpedig ilyenek rengetegen vannak, nem árt tisztában lenni a fentiekkel.
Magyarországon növényt – ha csak nem lövök nagy bakot – nem lehet kapni. (Egyébként Münchenben és Bécsben sem, mert itt próbáltam volt, úgyhogy nincs mit röstellni.) Éttermeinkben, ételfutárainknál csaknem kizárólag a tormából készült van jelen. Három típusú termék kapható. Kettő tubusos, egy pedig por alakú. A tubusos esetén alaposan meg kell nézni a címkét. Magyarul soha nem írják rá, de angolul (származási helyén, gondolom) kötelező, úgyhogy amelyiken horseradish, azaz torma szó szerepel, az a „hamisítvány”. Amelyik a japán vízitormából, azaz a vaszabiból készül, arra pedig a „Japanese wasabi” féltautológiát vésik. Érdemes egyszer kipróbálni, a tubusos wasabi íze még mindig elég messze van a frissen reszeltétől, de a hamisítványhoz képest a különbség igen jól érzékelhető. Létezik aztán a porított változat is, ehhez szerintem nem kevernek ételfestéket, mert a színe sokkal jobban hasonlít a növényére. Kevés vízzel kell keverni, és az így rekonstruált condiment már elég meglehetős.




