
Fotó: Nemzeti Sport/Tumbász Hédi
– A célunk az volt, hogy jobb pontszámot és esetleg jobb helyezést érjünk el, mint a selejtezőben, de ez most nem jött össze – nyilatkozta versenyzőnk edzője, Trenka János. – Talajon nem tudunk többet, ugráson pedig ugyanannyit kaptunk, mint a selejtezőben, bár talán egy kicsit rosszabb volt az ugrás. Pontozás szempontjából viszont két dolgot nem értettem. Szerintem a felemás korlát sokkal jobban sikerült, mint a selejtezőben, legalább három tizeddel tisztább volt a gyakorlat, mondtam is Zsófinak, hogy meglesz a 14,6. Ehhez képest két tizeddel kevesebbet kaptunk, úgyhogy ez a 14,233 kicsit fura. Mint ahogy a gerenda is, mert a leesés miatti levonás rendben van, de a gyakorlat egyébként tisztább és erősebb volt, mint vasárnap. Összességében büszke vagyok Zsófira, a baj viszont az, hogy 1-1,5 ponttal többet szerettünk volna elérni, mint a selejtezőben, ehhez képest viszont visszaléptünk, mert a pontszám ennyivel lett kevesebb.
A négyszeres olimpiai bajnok amerikai Simone Biles, aki az elmúlt kilenc évben minden versenyén megnyerte az egyéni összetettet, mentális egészsége érdekében visszalépett. Távollétében csapattársa, Sunisa Lee szerezte meg az aranyat a brazil Rebeca Andrade és az orosz Angelina Melnyikova előtt.
Eredmények: 1. Sunisa Lee (Egyesült Államok) 57,433 pont, 2. Rebeca Andrade (Brazília) 57,298, 3. Angelina Melnyikova (Orosz Olimpiai Bizottság) 57,199
...14. Kovács Zsófia 53,433.


Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!