Felemásan ragyogott Párizs + galéria

Jó hangulatú olimpia ért véget múlt héten a francia fővárosban. Párizs a csodálatos versenyhelyszínekkel magasra tette a lécet a következő ötkarikás játékok előtt. Az olimpia valóban a sport ünnepe volt, bár akadt néhány pillanat, amely nem illett az olimpia eszmeiségéhez és hagyományaihoz.

Párizs 2024 - záróünnepség Fotó: Csudai Sándor

A férfi párbajtőrcsapat-verseny döntőjének hajrájában jártunk. Magyarország és Japán a páston szoros, végletekig kiélezett küzdelmet vívott. Úgy tűnt, a francia szurkolók a Csehország ellen végül elveszített bronzasszó alatt már kiüvöltözték magukat, aztán mégis nagyon rákezdtek. Aki csak a döntőt figyelte, lassan eszmélt rá, hogy ez bizony „Léon, Léon!” kiáltás, s annak szól, hogy néhány kilométerrel arrébb a francia úszó, Léon Marchand megszerezte a negyedik aranyérmét is a párizsi olimpián. Meg kellett várni az üdvrivalgás elültét, hogy folytatódhasson a döntő, amely végül magyar győzelemmel zárult.

Ilyen volt Párizsban a versenyek hangulata. A franciák a sajátjaikra koncentrálva, mégis mindenkinek élményt jelentő, fantasztikus hangulatot teremtettek. 

Gulyás Michelle, aki francia versenyzőt előzött meg, hogy az öttusa lovas korszakának utolsó olimpiai bajnoka legyen, magában úgy értékelte: a sportág versenyein egyébként példátlan tizenötezres tömeg neki segít, s persze kiemelte, hogy hallott köztük magyarokat is.

Hiába voltak drágák az olimpia belépőjegyei, a tapasztalat mégis azt mutatta, nem voltak túlárazottak. Valamennyi sportág vonzotta az érdeklődőket, a versenyek kivétel nélkül majdnem vagy teljesen megtöltött lelátók előtt zajlottak. Ebből kivették a részüket a magyarok is, s persze más országok szurkolói is leginkább ott jelentek meg nagy létszámban, ahol sikert reméltek. A cselgáncs helyszínén, a Mars-mezőn felhúzott arénában Koszovó képviselői voltak a hangadók, a tollaslabda férfi egyes döntőjében pedig a dánok szinte minden egyes labdamenet után skandálták végül címvédő hősük, Viktor Axelsen nevét.

Kevés alkalom volt, amikor a szurkolás túllépte a sportszerűség határát. 

Az még nem volt nagyon meglepő, hogy Kovács Richárd ökölvívónk bevonulását füttyszó kísérte, amikor francia ellenfél várt rá a ringben. Annál inkább sokkoló volt, ahogy két nappal később az első női ökölvívó olimpikonunkat, Hámori Lucát kifejezetten ellenséges hangulat fogadta a nemi teszteken korábban megbukott algériai Imane Helif elleni meccsén. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság úgy döntött: figyelmen kívül hagyja a sportági szövetség döntését ebben az ügyben is. A sportpolitikai csatározásnak Hámori Luca és társai lettek az áldozatai, az egyértelmű fizikai fölényben lévő Helif az aranyéremig menetelt. Mégis sokak szemében az algériai lett a hős, Hámori pedig az ellenség.

Sportpolitikai csatározás 

A sportesemények alatt ez volt a legjelentősebb jele annak, amire a megnyitó is utalt: az olimpia által képviselt értékek, a sportszerűség is gellert kapott. Hiába hirdette büszkén a párizsi szervezőbizottság és a NOB, hogy elérték a nagy célt, a nők ugyanannyi kvótát kaptak, mint a férfiak, ha eközben jobbegyenest mértek a női sportra. A kereszténység is „kapott”. A megnyitó bántóan emlékezetes pillanatai mellett Joao Chianca, a brazil szörfös esete is ezt mutatta: el kellett távolítania a deszkájáról a Rio de Janeiro fölé magasodó Megváltó Krisztus-szobor képét.

Akadt azonban válasz is, amiből kiderült: a kereszténység hangját nem lehet teljesen elhallgattatni az olimpián. A női 800 méter ezüstérmese, az etióp Tsige Duguma ünneplése közben a „Jézus úr” feliratot fedte fel a rajtszáma megfordításával, a férfi magasugrásban második Shelby McEwen pedig hasonló módszerrel a „Jézus nevében ugrok” üzenetet osztotta meg a világgal. A legemlékezetesebb pedig ebből a szempontból az volt, amikor a női súlylökés meglepetésgyőztese, a német színekben versenyző Yemisi Ogunleye a sajtótájékoztatón fakadt Jézust dicsérő dalra.

Párizs tehát vegyes örökséget hagy a következő nyári olimpia helyszínére, Los Angelesre. 

A hangulatban magasra tette a mércét, de azzal és az érdeklődők számával vélhetően az Egyesült Államokban sem lesz gond. S bár addig még sok minden változhat, várhatóan Kaliforniában sem riadnak majd vissza néhány meghökkentő megoldástól. A versenyhelyszínekkel különösen magasra tette a lécet Párizs. Ikonikus sportlétesítményekben járhattunk, mint a Stade de France vagy a Roland Garros. Az utcai versenyeket a Szajna partján, a strandröplabdameccseket az Eiffel-torony lábánál rendezték. A vívásnak és a tekvandónak otthont adó Grand Palais pedig alighanem a valaha volt legcsodálatosabb olimpiai helyszín címére is joggal pályázhatna. Ezt nem csak az mondatja velünk, hogy mindkét sportágban ünnepelhettünk ott magyar aranyérmet.