A világ legunalmasabb költségvetése

Kérdés, mi történik majd, ha egyszer úgy alakulnak a dolgok, hogy megint izgalmas lesz a költségvetés.

Pápay György
2015. 06. 26. 12:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha az utóbbi hetekben valaki csak felületesen követte a híradásokat, talán el is siklott afelett, hogy éppen a költségvetési törvény vitája zajlik. A pártok persze tették a dolgukat, ki-ki elővezette a maga politikai ízlése szerint, miért is családbarát és pénztárcakímélő, vagy éppen pazarló, nevetséges és tarthatatlan a jövő évi büdzsé. Megszokhattuk, hogy a költségvetés a mindenkori ellenzék szerint már elfogadásakor megbukik, míg a kormányzat sziklaszilárdnak tekinti, hogy ezzel a maga szilárdságát is demonstrálja. Aztán a lassú vízként csordogáló idő a sziklát is megrepeszti, és itt-ott hozzá kell nyúlni a számokhoz, persze anélkül, hogy ettől bárki vagy bármi is megbukna.

Most azonban a vita egy új elemmel gazdagodott, jelesül azzal a rendszeresen visszatérő kérdéssel, miért ilyen korán, nyár elején fogadta el a kormány a 2016-os költségvetést, szemben a megszokott őszi menetrenddel. Megjelentek azok az értelmezések, amelyek szerint ez puszta figyelemelterelés: a Fidesz nem akarja, hogy az emberek tisztában legyenek a büdzsé alakulásával, ezért időzítette annak parlamenti tárgyalását az uborkaszezon kezdetére. Más értelmezések – ennek némileg ellentmondva – a menekültkérdés kormányzati tematizálását tartják figyelemelterelésnek: amíg a közvéleményt ez tartja izgalomban, addig sem foglalkozik azzal, milyen költségvetés készül.

Jól láthatóan sokat lehet vitatkozni a rendhagyó időzítés közgazdasági és politikai vonatkozásairól, de jelzésértékű, hogy ez lett a legemlékezetesebb vitakérdés. Egészen pontosan azt jelzi, hogy maga a vita nem szorosabb értelemben vett költségvetési kérdések körül forog. Ahogy a politikai élet egésze sem: viszonylag keveset hallani arról, hogyan alakul egyes meghatározó ágazatok (például a köz- és a felsőoktatás vagy az egészségügy) finanszírozása, a közszférában dolgozók bérszínvonala, a nyugdíjak reálértéke, és még sorolhatnánk. Szó esik persze ezekről is, de a politika fókusza az utóbbi időben az anyagi kérdésekről mintha a szimbolikus – vagy szimbolikussá növesztett – témákra tevődött volna át. Elég a már említett menekültügyre utalni, amelynek vannak ugyan a hosszú távú nemzetgazdasági vonatkozásai, de a fő ütközetek egyelőre szimbolikus szinten zajlanak.

Kérdés, hogy jó hír-e ez a Fidesz számára. Első pillantásra igen, sőt nem is kívánhatna ennél jobbat. És nem csupán azért, mert az említett szimbolikus–indulati polémia megállította a párt immár hónapok óta tartó mélyrepülését, visszaadva ezzel a kezdeményezés lehetőségét. Általában véve örömteli lehet bármely kormányzat számára, ha a politikailag aktívabb választókat elsősorban nem gazdasági kérdések tartják lázban. A közvélekedés szerint ugyanis az emberek többsége a pénztárcájával szavaz, ezért az anyagi természetű kérdések azok, amelyekkel a legkönnyebb mozgósítani őket a mindenkori kormánnyal szemben. Ebből a szempontból teljesen mindegy, azért fordul-e másfelé a közvélemény figyelme, mert az ország gazdasági helyzete stabil – ez az optimistább jobboldali olvasat –, vagy azért, mert a politikai kommunikáció más irányba tereli. A lényeg, hogy amíg szimbolikus kérdések vannak napirenden, addig is háttérbe kerülnek azok a bizonyos pénztárcák.

A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Hiszen amikor a most megfékezett lejtmenet megindult, a közbeszédet már akkor sem gazdasági-materiális jellegű témák dominálták. Éppen azért volt olyan váratlan a Fidesz népszerűségvesztése a 2014-es választások után, mert nem lehetett azt mondani, hogy a magyar gazdaság teljesítménye romlott volna, és ez gyakorolt volna hatást a választók életére és politikai preferenciáira. A kormányzati politika támogatóinak elbizonytalanodása egészen biztosan nem anyagi, hanem szimbolikus sérelmekhez köthető, de annak ellenzői sem a klasszikus „kiadások–bevételek” típusú ügyekben hallatták igazán a hangjukat. Még a távközlési adó kiterjesztése – más néven az internetadó – elleni tiltakozás sem a kérdés anyagi vonatkozásairól szólt elsősorban, hanem éppen az ügy szimbolikus dimenziója miatt lett sikeres: a tervezet ellenzőinek jó része úgy értelmezte azt, mint az állampolgárok szabad tájékozódáshoz való jogának csorbítására tett kísérletet. Ez pedig mindenképpen intő jel kell hogy legyen a Fidesz vezetése számára.

Úgy tűnik, a miniszterelnök meg is fogadta ezt az intést. Felismerte – bár valószínűleg soha nem is tévesztette szem elől –, hogy a szimbolikus szférában kell újra csatát nyernie. Ez magyarázhatja a harciasra hangszerelt bevándorlásellenes kampányt, illetve annak egyre nyilvánvalóbb belpolitikai sikerét. Persze a helyzet itt is összetettebb. A fent említett, időlegesen még a Fidesz szavazóbázisát is elbizonytalanító sérelmek ugyanis főként a kormányzat hatalomgyakorlásával, annak stílusával és módszereivel voltak kapcsolatosak. Az utóbbiakon pedig vajmi keveset változtatott a most futó, leginkább erődemonstrációnak szánt nemzeti konzultációs kampány.

Könnyen lehet tehát, hogy az új kormányzati kommunikációs irányvonal nem megoldani, hanem csak elfedni képes a korábbi népszerűségvesztés hátterében álló problémákat. Kérdés, mi történik majd, ha egyszer úgy alakulnak a dolgok, hogy megint izgalmas lesz a költségvetés.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.