Kérdés, hogy jó hír-e ez a Fidesz számára. Első pillantásra igen, sőt nem is kívánhatna ennél jobbat. És nem csupán azért, mert az említett szimbolikus–indulati polémia megállította a párt immár hónapok óta tartó mélyrepülését, visszaadva ezzel a kezdeményezés lehetőségét. Általában véve örömteli lehet bármely kormányzat számára, ha a politikailag aktívabb választókat elsősorban nem gazdasági kérdések tartják lázban. A közvélekedés szerint ugyanis az emberek többsége a pénztárcájával szavaz, ezért az anyagi természetű kérdések azok, amelyekkel a legkönnyebb mozgósítani őket a mindenkori kormánnyal szemben. Ebből a szempontból teljesen mindegy, azért fordul-e másfelé a közvélemény figyelme, mert az ország gazdasági helyzete stabil – ez az optimistább jobboldali olvasat –, vagy azért, mert a politikai kommunikáció más irányba tereli. A lényeg, hogy amíg szimbolikus kérdések vannak napirenden, addig is háttérbe kerülnek azok a bizonyos pénztárcák.
A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Hiszen amikor a most megfékezett lejtmenet megindult, a közbeszédet már akkor sem gazdasági-materiális jellegű témák dominálták. Éppen azért volt olyan váratlan a Fidesz népszerűségvesztése a 2014-es választások után, mert nem lehetett azt mondani, hogy a magyar gazdaság teljesítménye romlott volna, és ez gyakorolt volna hatást a választók életére és politikai preferenciáira. A kormányzati politika támogatóinak elbizonytalanodása egészen biztosan nem anyagi, hanem szimbolikus sérelmekhez köthető, de annak ellenzői sem a klasszikus „kiadások–bevételek” típusú ügyekben hallatták igazán a hangjukat. Még a távközlési adó kiterjesztése – más néven az internetadó – elleni tiltakozás sem a kérdés anyagi vonatkozásairól szólt elsősorban, hanem éppen az ügy szimbolikus dimenziója miatt lett sikeres: a tervezet ellenzőinek jó része úgy értelmezte azt, mint az állampolgárok szabad tájékozódáshoz való jogának csorbítására tett kísérletet. Ez pedig mindenképpen intő jel kell hogy legyen a Fidesz vezetése számára.
