A szétlopás diszkrét bája

Vajon mi az a lényegi különbség a mezőgazdaság és a lakossági energiaszolgáltatás között?

Nagy karriert futott be az a felvétel, amelyen Lázár János úgy nyilatkozik a parlament mezőgazdasági bizottságának ellenőrző albizottsági ülésén, hogy „amikor szocialista kormány van, akkor a szocialista menedzsment lopja szét, amikor fideszes kormány van, akkor meg a fideszes menedzsment lopja szét” az állami agrárcégeket. Mármint ez az a világ, amelyre a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint senkinek sincs szüksége, ezért nem érdemes az államtól várni, hogy gazdálkodásba fogjon, jobb inkább privatizálni a még meglévő nemzeti földvagyont.

Kérdés, hogy ilyen alapról miként lehet érvelni mondjuk a közműcégek államosítása mellett; vajon mi az a lényegi különbség a mezőgazdaság és a lakossági energiaszolgáltatás között, amelyből az előbbi szektorban automatikusan következik az állami vállalatok szétlopása, míg az utóbbiban nem? (Arra jobb nem is gondolni, hogy a miniszter szerint nincs ilyen lényegi különbség, hiszen akkor a kormány minden államosítási törekvése különös fénytörésbe kerülne.) Felmerül továbbá, milyen képet fest az államról és annak vezetőiről, ha ők maguk deklarálják, hogy az efféle visszaéléséknek nem képesek elejét venni egy adott területen. Itt azonban szorítkozzunk annak vizsgálatára, hogyan értékelhető politikai szempontból ez a meglehetősen drasztikus kijelentés.

Lázár mondataira kétféle, egyaránt logikusnak tűnő magyarázat adható. Az egyik abból indul ki, hogy a kancelláriaminiszter csillaga leáldozóban van, mióta a miniszterelnök úgy döntött, Rogán Antalt maga mellé – pontosabban Lázár mellé – emeli. (Ehhez hozzájárul, hogy Rogán hirtelen jött miniszteri kinevezésével az a látszat alakult ki, Lázár sikeres ultimátumot intézett Orbán Viktorhoz, márpedig nem valószínű, hogy a miniszterelnök ezt annyiban hagyja.) Már a nagy bejelentések után napvilágot láttak azok a teóriák, amelyek szerint mozgásterének szűkülését érezve Lázár a saját útját kezdheti járni, sőt akár elszabadult hajóágyúvá is válhat. Az állami vállalatokat széthordó menedzsmenttel kapcsolatos kijelentései jól illeszkednek az utóbbi értelmezésbe.

A másik magyarázat ellenben azt feltételezi, hogy Lázár János biztosan nem mondana ilyesmit Orbán Viktor felhatalmazása nélkül. Akárhogy álljon is a szénája, Lázár helyzeti előnye abból fakad, hogy egyszerre lojális és hatékony végrehajtója a miniszterelnök akaratának. Bár a migrációs válság egy időre minden mást háttérbe szorított, bizonyára vannak, akik még emlékeznek arra, hogy a miniszter júniusban már előállt olyasmivel, amit az „őszödi beszédeként” aposztrofáltak. E rovatban már szó esett arról, hogy amikor Lázár János az állam működését megbénító bürokráciáról beszélt, kissé más hangszerelésben ugyan, de Orbán Viktor nem sokkal azelőtt megfogalmazott gondolatait tolmácsolta hallgatósága számára. Nem elképzelhetetlen, hogy most is ilyen munkamegosztásról van szó: az állami földek parlamenti felhatalmazás nélküli magánkézbe adását nem könnyű megmagyaráznia a Fidesznek – különösen miután a termőföld védelmét alkotmányos szinten rögzítették –, így érthető, ha erre több különböző regiszterben tesznek kísérletet. Lázár megszólalása nagy vihart kavart, de egyúttal érvekkel is szolgált, melyek be is kerültek a köztudatba.

A valóság persze ritkán fekete-fehér, inkább a szürke különböző árnyalatai érvényesülnek. Itt is erről lehet szó: a helytálló magyarázat valószínűleg a két véglet között van. Lázár János jóval tudatosabb politikus annál, hogy csak úgy ámokfutásba kezdjen, különösen, mivel nyilvánvaló, hogy jelenleg a Fideszen kívül nincs élet (legalábbis számára). Azt sem könnyű elhinni azonban, hogy a kormányfői döntés óta megnyilvánuló „hiperaktivitása” puszta véletlen lenne, vagy egyenesen következne eddig is jellemző konfrontatív stílusából. Nagyon úgy tűnik, hogy a miniszter kettős mutatványt készül végrehajtani: egyszerre igyekszik belül maradni a rendszeren és megkülönböztetni magát attól. Ennek a törekvésnek korábban is megvoltak a nyomai, de a napokban Lázár János magasabb fokozatba kapcsolt, ami arra utal, hogy valami valóban megváltozott.

Azzal, hogy a ciklus elejére a kormány második emberévé vált, Lázár János elérte pályája csúcsát az Orbán Viktor vezette Fideszben – innen már csak lefelé vihet az út. És Rogán Antal kinevezésével úgy tűnik, ez az út a miniszter számára lassan, de biztosan megkezdődött. Ebben a helyzetben Lázárnak vagy kármentésben érdemes gondolkodnia, vagy a távolabbi jövőre készülnie. Voltaképpen mind a kettőt szolgálja, ha kialakítja annak a politikusnak az imidzsét, aki kritikusan szemléli a rendszert, és annak hibáit sem hallgatja el. Bár ez rövid távon nem hoz közvetlen politikai hasznot, hosszabb távon még nagyon is jól jöhet. Különösen ha egyszer működési zavarok állnak elő a Nemzeti Együttműködés Rendszerében, és szükség lesz valakire, aki megreparálja.  

Ez a játéktér azonban igencsak szűk, és egyáltalán nem könnyű bejátszani. És nem csupán azért, mert Orbán Viktor valószínűleg nem fogja sokáig tűrni e különutas kísérleteket. Lázár János országos szinten eleve nem a legnépszerűbb a Fidesz támogatóinak körében, és egy-egy ilyen akció biztosan nem növeli a szimpátiaindexét. Adott esetben tehát kiválóan alkalmas lehet a bűnbak szerepére, ha nem jó irányba mennek a dolgok. Persze a hatalmas vízfejjé duzzadt Miniszterelnökség vezetőjeként akkor is alkalmas lenne erre, ha egy pillanatra sem lógna ki a sorból. Így Lázár voltaképpen nem is kockáztat olyan sokat a „kint is vagyok, bent is vagyok” játékkal.