
Tóth Gabit és Muri Enikőt gyalázzák azért, amiért Koncz Zsuzsát és Caramelt ajnározzák
Tombol a kettős mérce.
Kutyából nem lesz szalonna, tehát egyáltalán nem lepődtem meg azon, hogy Parászka Boróka, a hírhedt erdélyi újságíró nem támogatta a nemzeti régióról szóló európai polgári kezdeményezést. De, hogy ezzel valaki egyenesen kérkedik, sőt, a morál ormairól prédikálva világosítja fel tévedésükről a hídon toporgó vakokat, vagyis a jóérzésű aláírókat, az már visszatetsző, sőt undorító dolog.
Persze tudom, hogy ő „függetlenobjektív”, különutas újságíró, azt is tudom, hogy nem a nyolcadik utas, hisz az közismerten a halál. Pedig, ha valaki nem akar egy nemzet része lenni, az az illető magánügye, kár ezt kirakni az ablakba, kár ezzel a többieket fárasztani.
Ám a liberálisok szokásos morális rohamait felidéző facebook-bejegyzésében több vérlázító állítása van. Parászka Boróka az „őshonos kisebbségek” (indigenous) terminust is kifogásolja, sőt, elveti, sőt, relativizálja. Szerinte ez „Európában – ellentétben például Ausztráliával vagy Amerikával – nem alkalmazható. Hol erőszakos, hol kevésbé erőszakos módon folyamatosan változott az európai népesség összetétele. Kik az őshonosok? A dákok?”
Íme, az írás, amiben megszületett a bennszülött-gyűlölet, a tősgyökeres, európai kisebbségek iránti gyűlölet. Pedig Parászka Borókának tudnia kellene, hogy őshonos kisebbségek azok, akik vérükkel és verejtékükkel felépítették Európát, és nem azok, akik az utóbbi évtizedekben érkeztek a kontinensre – bármennyire is közéjük számítaná őket az újságíró. Pardon, de nekem az őshonos kisebbségekről nem a dákok jutnak eszembe, hanem például a velsziek, a frízek, a bretonok, a gallegók, a baszkok, a szorbok, a lappok és a székelyek. De azon sem lepődnék meg, ha Parászka Boróka azt állítaná, hogy a baszkokat Ceaușescu telepítette Baszkföldre.
Tombol a kettős mérce.
Hiszen a kormány mást mond, a kormány és a „zorbán” nemet mond, hát nosza, mi mondjunk igent.
De ez is egy döntés, hiszen van az a pénz, amiért korpásodik a hajad, nem?
Gaal Gergely egyetlen említésre méltó dolgot sem csinált egész életében. Most pedig nagy hangon távozik, rágalmaz, vádaskodik, hazudozik.
Mandela-effektus: Az emlékezet trükkje vagy kollektív tévedés?
Hiába a törvény, Soros civiljei pride-ot szerveznek ma délután Budapesten
Bunda volt? Sokan kifakadtak Katzenbach Andrea eredménye miatt
Véget ért a baloldal nagy kísérlete: ez vár egész Magyarországra, ha véletlenül Magyar Péter lesz a miniszterelnök
Kiadták a riasztást: ezekben a vármegyékben lesz pokoli időjárás
Már egy biciklinél is olcsóbban adja az autót a Szegedre költőző kínai Byd
Skóciában most a Fradi a téma, a Celtic védőjével erősítene Keane
A Manchester United legendája szerint el kell adni a csapat legnagyobb sztárját
Tóth Gabit és Muri Enikőt gyalázzák azért, amiért Koncz Zsuzsát és Caramelt ajnározzák
Itt a bejelentés a világháborúról, kiderültek a nyugati tervek, Kelet-Európa komolyan érintett
Szinte biztosan kizárnak egy pilótát a Forma–1 időmérője után
Inzaghi kifakadt Kovács István ellen, aki milliókat keresett a BL-döntőn
Tombol a kettős mérce.
Hiszen a kormány mást mond, a kormány és a „zorbán” nemet mond, hát nosza, mi mondjunk igent.
De ez is egy döntés, hiszen van az a pénz, amiért korpásodik a hajad, nem?
Gaal Gergely egyetlen említésre méltó dolgot sem csinált egész életében. Most pedig nagy hangon távozik, rágalmaz, vádaskodik, hazudozik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.