Miért nem foglalkozik az EU a nemzeti kisebbségekkel?
Szili Katalin szerint a rendezéssel nem lenne szabad megvárni egy újabb konfliktus kialakulását.
Szili Katalin szerint a rendezéssel nem lenne szabad megvárni egy újabb konfliktus kialakulását.

Az uniónak nincs kisebbségvédelmi politikája, bár alapjogi chartájában szerepel a megkülönböztetés tilalmára vonatkozó szabályozás.

A pozsonyi magyar nagykövet már egyeztetett a szlovák kormány kisebbségi ügyekkel foglalkozó biztosával.

Magyarországon a látogatóknak nem kell állig felfegyverzett biztonsági őrökkel szembesülniük a zsidó ünnepségeken vagy a zsinagógák környékén.

A politikus szerint Európának is fel kell ismernie, hogy ami ma történik az európai nemzeti kisebbségekkel, az fog történni holnap vagy holnapután az európai nemzeti többségekkel is.

A miniszter szerint a nemzet mint politikai közösség és a nemzeti kisebbség az EU számára nem létező, de legalábbis nem védendő érték.

A munkácsi magyar iskola ukránosítása az ukrán nemzetépítő projekt része, ez azonban nem járhat a status quo felrúgásával és a már meglévő jogok elvételével – hangsúlyozta Tárnok Balázs.

Idén immár 32. alkalommal rendezik meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, ahol harminc programhelyszínen, mintegy ötszáz program vár a látogatókra.

A finn külügyminiszter megköszönte a NATO-csatlakozás magyar ratifikációját.

A törvény elfogadása az egyik feltétele az Ukrajna európai uniós csatlakozásáról szóló tárgyalások megkezdésének.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A DK-s politikust vesztegetéssel gyanúsítja az ügyészség.

A Református Egyházak Világközösségében terjed a woke.

A választáson négy független jelölt indult.

Csík Miklós tiszás aktivista élő videóban fenyegetőzött azzal, hogy 50 társával együtt fogja felkeresni Pócs Jánost.

Új amerikai külpolitikai korszak kezdődött.

Az amerikai elnök újságíróknak azt mondta, Dulcy Rodriguez ideiglenes elnök vezette venezuelai kormányzat jelenleg jó munkát végez és jó kapcsolatot sikerült kialakítani vele.

Az összetűzésekben a biztonsági erők 17 tagja és 31 civil is életét vesztette.

Enyedi Ildikó új filmjében is a magány és a kapcsolódás igényéről mesél.

Az angol bajnoki címvédőnél egy másik magyar válogatott játékos is fontos mérföldkőhöz érkezett.

A hagyomány szerint február 2-án a medve megjósolja az elkövetkezendő hetek időjárását. De pontosan hogyan? Töltse ki az erről szóló kvízünket!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.