idezojelek

Márki-Zay úr, jó, hogy végre fel tetszett ébredni!

A bukott kormányfőjelölt eddig vajon melyik bolygón élt?

Cikk kép: undefined
Fotó: Gyurcsány Ferenc és Márki Zay Péter (Fotó: Facebook/Kocsis Máté)

Egészen friss hír, hogy a hazai baloldal április 3-án iszonytató erővel orra bukó kormányfőjelöltje, illetve az általa alapított – egyelőre mérhetetlen – mikropárt bejelentette, innentől nem támogatják a DK (Gyurcsány-párt) jelöltjeit az időközi választásokon.

Márki-Zay Péter érvként először is azt hozta fel, hogy Gyurcsányék több alkalommal ráindultak ellenzéki jelöltekre, ily módon megosztva az ellenzéki szavazatokat.

Emellett most olyan, korábban mindenki már mindenki által ismert tényeket hozott fel indoklásában a hódmezóvásárhelyi polgármester, hogy – és most jól figyeljünk! – az országgyűlési választások kampányában azt tapasztalták, Gyurcsány Ferenc valójában nem akarta leváltani a kormányt. Emellett úgy vélik, hogy aki szakdolgozata során plágiumbotrányba keveredik, az nem lehet tisztességes képviselő a magyarok számára

Szerintük nem lehet hiteles alternatíva egy olyan volt kormányfő, akinek „hatalma idején azonosítószám nélküli rendőrök földön fekvő ártalmatlan embereket rugdosnak és ütlegelnek.” Márki-Zay kijelentette: Gyurcsány Ferenc idején „az orosz kémek magyar állampolgárokat vallathattak ki a magyar hatóság épületében”.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jó reggelt kívánok, Márki-Zay úr, eddig melyik bolygón tetszett élni?

Túl azon, hogy igaza van Gyurcsánnyal kapcsolatban, és távol álljon tőlem, hogy akár csak egyetlen mondat erejéig is a szemkilövetős őszödi böszme védelmére keljek, talán nem ártana ez esetben mélyen magába is néznie az úgynevezett Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökének!

Ő állt ugyanis egy olyan választási jelöltlista élén, amelynek első tíz helyezettje között az Apró-Gyurcsány-klán két tagja is szerepelt és persze befutó listás helyeken, valamint közös egyéni jelöltekként a Gyurcsány-párt számos egyéb prominense.

Miközben 2010, sőt lényegében 2006 ősze óta minden, a politikához valamelyest is konyító magyar ember számára teljesen nyilvánvaló, hogy Gyurcsánnyal választást nyerni nem lehet, vele összeállni politikai öngyilkosság, ölelő karjai, csápjai közül kiszabadulni pedig rettenetesen nehéz, szinte lehetetlen. Erre az egyik legjobb példa az a Jobbik, amely egyébként a parlamenti pártok közül először adott támogatást Márki-Zaynak mint hódmezővásárhelyi polgármesterjelöltnek.

Nekem az a véleményem, hogy Márki-Zayék, meg a többi baloldali ellenzéki formáció innentől kezdve lényegében azt hablatyolhat, amit csak akar, a józan, csendes magyar választói többség szemében ők így mindannyian már csak bukott és végleg bizalomvesztett politikusok.

Gyakorlatilag az összes nyári időközi ékes bizonyítékul szolgált erre.

Amíg nem lesz Magyarországon egy nemzeti alapokon álló és nem levitézlett figurák által vezetett baloldal, addig itt esélyük nem lesz még csak megszorítani sem a nemzeti oldalt.

Más kérdés, hogy a történelem folyamán nekünk ilyen baloldalunk nem is volt soha és ahhoz, hogy valaha is legyen, még nagyon sok víznek kell lefolynia a Dunán!

Borítókép: Gyurcsány Ferenc és Márki Zay Péter (Fotó: Facebook/Kocsis Máté)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Semmi más nem kell

Szőcs László avatarja
Szőcs László

A kígyó útjáról a Notre-Dame-ba

Sitkei Levente avatarja
Sitkei Levente

Már nem vonzó az EU

Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

Kétszáz százalékon a Tisza!

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.