idezojelek

Így működik a globalista cenzúra

Bátor ember ez a Mark Zuckerberg, nyíltan elmondta, hogyan cenzúrázott a Facebook az amerikai elnökválasztási kampányban Bidenék érdekében.

Cikk kép: undefined

Bátor ember ez a Mark Zuckerberg, nyíltan elmondta, hogyan cenzúrázott a Facebook az amerikai elnökválasztási kampányban, amikor nyilvánosságra került egy nagyon kínos történet a demokrata elnökjelölt fiáról, Hunter Bidenről. A Facebook alapítója és vezérigazgatója, Joe Rogan Experience című videós műsorában jött elő a leleplező vallomással, amelyben elmondta, hogy az FBI nem sokkal azelőtt figyelmeztette őket a „közelgő orosz propagandára”, hogy kirobbant volna a sztori a Joe Biden fia, Hunter által elhagyott laptopról.

Bár Zuckerberg szavai szerint a szövetségi nyomozók konkrétan nem nevesítették, hogy milyen „propagandaanyag” szivárog majd ki, de az időbeli közelség miatt is sejtették, hogy erről van szó, ezért gyorsan cselekedtek: 2020 októberében, az elnökválasztás közeledtével a New York Post által kirobbantott laptopbotrányt a Twitter azonnal letiltotta, a Facebook pedig erősen korlátozta a megjelenését a közösségi oldal hírfolyamában. A tartalom Zuckerberg szerint jelentősen kevesebb felhasználó hírfolyamában jelent meg.

Az elhíresült laptopon – amelyet egy delaware-i javítóműhelyben hagyott el Joe Biden fia – a nyomozók később olyan elektronikus leveleket találtak, amelyek igazolták, hogy Hunter Biden többször találkozott egy ukrán nagyvállalat, a Burisma Holdings vezetőjével.  A nyomozások során Hunter Biden ellen két egykori alkalmazottja is vallomást tett, melyek szerint az ügyvéd egy ukrán energiavállalattól kapott nagyobb összegeket.

Az Obama-kormány idején kezdődött nyomozások kiterjednek az adótörvények esetleges büntetőjogi megsértésére, valamint a külföldi lobbitevékenységre és a pénzmosásra vonatkozó szabályokra is. Az Egyesült Államok jelenlegi elnökének fia a nyomozók szerint többek között adócsalás bűncselekményében is érintett lehet. Ez persze a félidős amerikai választások közeledtével sem mellékes körülmény, ronthatja a demokraták esélyeit, bár az eltelt közel két év történései, Biden elnök és a US-adminisztráció botrányos ténykedése mellett lassan eltörpül Hunter Biden gengszterkedése.

De a demokrácia őshazájában mégiscsak fontos, hogy a nép megismerje az igazságot és lelepleződjenek a sajtó- és szólásszabadság kerékkötői. Zuckerberg úr beismerésével viszont minimum két probléma akad: 1. Két év késéssel történt a nagy releváció.

2. Személyesen ő annak a Facebooknak a vezére, amely cenzúrázott, vagyis akadályozta, hogy a Hunter Biden-sztorit megismerhessék a széles tömegek. Ezzel egyoldalúan beavatkozott a választási kampányba, méghozzá Joe Biden javára.

De az FBI mégiscsak a legfontosabb amerikai nyomozó hatóság, ha ők mondták, hogy ez bizony fake news, méghozzá orosz álhír a javából, akkor azt Zuckerbergék készséggel elhitték.

Két évvel később már sopánkodhat a Facebook-vezér, hogy bizony azóta beigazolódott minden tényállítás, ami akkor megjelent a New York Postban, de közben Joe Biden elfoglalhatta a Fehér Házat, ahol naponta többször eltéved, kínosabbnál kínosabb szerepléseivel végletekig lejáratta az Egyesült Államok elnöki hivatalát, agresszív külpolitikájával pedig ismét puskaporos hordóvá változtatta a világ több térségét, köztük sajnos Európát is. Zuckerberg szavaival élve:

„Igen… ez szívás.” Neki ennyi a történet tanulsága, nekünk viszont az, hogy ne hagyatkozzunk a független, objektív sajtó úgynevezett „tényellenőreire”,  mert ők ma  a globalista hatalom cenzorai.

Borítókép: Facebook

...

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Apáti Bence avatarja
Apáti Bence

Brüsszel, a zsarnokság fővárosa

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Fogadj be, Európa? Köszi, mégse!

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Csanytelek az egész ország

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Nevelőedző

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.