Távol álljon tőlünk, hogy minden bokor mögött antiszemitát lássunk. Magyarország nem antiszemitább ország az átlagnál, ám tény, hogy a kedélyes szalonzsidózásnak régi hagyománya van nálunk, melyet jól foglal össze Mikszáth megjegyzése: antiszemita az, aki a kelleténél jobban utálja a zsidót. Írónk mentségére legyen mondva, ezt jóval a holokauszt előtt állapította meg. Az ugyanebben a szellemben előadott, kajánkodó, összekacsintós, röhörészős zsidózás ma már finoman szólva is anakronisztikus.
A hatalomközeli médiasztárok ráadásul abban az időszakban eresztik el adásról adásra ilyen témájú vicceiket, amikor a kormány épp minden felületen ádáz küzdelmet folytat legnagyobb politikai riválisával, a Jobbikkal. És ebben a küzdelemben nincsenek aggályai. Sajtójában a párt szemére veti, hogy náci, miközben szakmányban szólaltatják meg a Magyar Gárda volt tagjait vagy azokat a Jobbik-alapszervezeteket, amelyek épp a párt „cukisodása” (azaz nem kis részben korábbi antiszemita gyökereitől való eltávolodása) miatt vannak felháborodva. A rendelkezésükre álló médiafelületeken megturnéztatják Köves Slomót, az Egyesült Magyar Izraelita Hitközség vezető rabbiját, aki keményen leszedi a keresztvizet az egykor még durva zsidóellenes szövegektől sem mentes Jobbikról. (Kövest szolgálatkész nyilatkozókedve miatt a múlt héten a konkurens zsidó szervezet, a Mazsihisz vezetője, Heisler András „udvari zsidónak” nevezte.)
Egykor a Sajtóklubban annyiszor hangzott el a „kettős mérce” kifejezés, hogy elhajolni is nehéz volt előle. Most viszont tanácstalanok vagyunk: ha a kormánypárti sajtó emblematikus alakjaitól belefér a Woody Allen által negyven éve kifigurázott és helyre tett zsidózás, másnak miért vetjük a szemére? Persze az is lehet, hogy csak menthetetlenül mesügék vagyunk az egész politikához.
