A Miniszterelnökség Ungvári Tamással is bőkezű

27 millió forintot kapott a Miniszterelnökségtől a Scolar Kiadó Ungvári Tamás két könyvének kiadására.

R. Kiss Kornélia
2017. 01. 25. 18:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

27 millió forintot kapott a Miniszterelnökségtől a Scolar Kiadó Ungvári Tamás két, korábban már megjelent műve átdolgozott kiadására – a döntésre az Átlátszó portál akadt rá. A támogatási szerződést tavaly kötötték. Mindkét könyve regénytörténettel és regényelmélettel foglalkozik. A kormányzati kulturális politikát nem egyszer nyíltan kritizáló író-irodalomtörténész hagyományosan minden kurzus alatt jól boldogult.

„Az Átlátszó azt sugallja, hogy ezzel a Fekete György–Szőcs Géza–Kerényi vonzáskörébe kerültem. Ennek cáfolatául olvashatta volna legutóbbi könyvemben a fentiek bírálatát (...)

Nem lettem és nem is leszek labanc,

ám olyan baloldali sem, amelyik revolver-újságírásban gyakorolja kurucságát” – szúrt oda az Átlátszónak Ungvári, amikor a Magyar Narancs megkereste.

Ahogy a hetilap kiemelte, ez az összeg jóval nagyobb, mint amit könyvek kiadására meg szoktak ítélni. A Nemzeti Kulturális Alapnál – amely jelenleg az egyetlen jelentős forrás a minőségi könyvek kiadói számára – alkotói támogatásként egy könyvre 300 ezer-1 millió forint közötti, könyvkiadásra általában 1 millió forint alatti összegeket lehet nyerni. Szintén a Miniszterelnökségtől kapott 68 milliós támogatást a Szőcs Géza miniszterelnöki tanácsadó és az általa vezetett PEN Club a Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Díjra. A HVG Kiadói Zrt. pedig 10 milliót nyert a Műértő folyóirat megjelentetésére.

###HIRDETES2###

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.