Léteznek általános törvények, amelyek ha bizonyos szituációkban megjelennek az ember életében, egyedi értelmezést igényelnek. Ezekben az esetekben mindenki a saját lelkiismerete szerint dönt, és még hívők között is előfordul, hogy valaki felmenti magát a törvények alól.
Így összegezhető Kozma Imre atya véleménye a lombikbébiprogramról szóló vitában felszínre került morális dilemmákról. Megfontolt s megfontolandó szavak ezek. Kozma atya, aki a magyar katolikus egyház egyik legtekintélyesebb és leghitelesebb személyisége, olyan egyéni lelki konfliktusokra irányítja rá a figyelmet, amilyenekkel az utóbbi hetekben, hónapokban mind több hívő szembesül. Sok katolikus hívő nehezen dolgozza fel, hogy számos kérdésben nem esik egybe a meggyőződése egyháza hivatalos tanításával. Természetesen nem a hitük rendül meg, de meginog vallásos identitásuk. Elbizonytalanodnak, hogy mondhatják-e egyházuk hűséges tagjának magukat, ha le-letérnek az egyházuk kijelölte útról. Aligha tudjuk ezt a feszültséget megnyugtató módon feloldani, ám azt mindenképpen előrebocsátjuk, hogy az egyház hivatalos tanítása nem azonos az egyház által őrzött és hirdetett hitigazsággal. Aki katolikusnak vallja magát, az a katolikus alapértékektől nem térhet el. De, miként Kozma atya is mondta, vannak olyan szituációk, amikor az általános törvények egyedi értelmezést igényelnek, s ezekben az esetekben mindenki saját lelkiismerete szerint dönt. Azaz az alapvető értékeket a gyakorlatban is alkalmazni kell, de konzekvens, a többi értékkel is harmonizáló megoldást csak az egyház tud adni, ám az következetessége miatt a hétköznapi ember számára nehezen vállalható és megélhető.
A lombikbébiügyben az általánosan vallott alapérték az élet feltétlen tisztelete. Ezen értéket megőrzendő mondja az egyház, hogy az eljárás embriók elpusztításával is jár, ezért bűnös cselekedet. A hívek viszont érthető módon vetik ellen, hogy aminek a várva várt gyermekáldás az eredménye, az hogyan lehetne életellenes és bűnben fogant? Rossz néven vehető-e, hogy sok gyermektelen házaspár a lombikprogram mellett dönt az egyházi tiltás ellenére? Az egyház jószerével nem tehet mást, mint hogy továbbra is óva int és tanít, de a tettek fölött bölcsen szemet huny. Mint ahogy tiltja, de elnézi – a témakörnél maradva – az abortuszt, továbbá a hívő lelkiismereti döntése a fogamzásgátlás is, nemcsak a mesterséges, hanem a természetes módszerek is, ugyanakkor az egyház tanítása szerint minden szexuális együttlétnek a gyermeknemzésre kell irányulnia, s ez esetben semmiféle fogamzásgátlásnak nincs helye. A hívő emberek javára szóljon, az egyház hivatalos álláspontját a világ legjobban képzett testülete alakítja ki, de még ők sem jutnak mindig ellentmondásoktól mentes megoldásokhoz, és olykor azzal kerül szembe az egyén lelkiismerete. Az egyház soha nem a rugalmasságáról volt híres, de a türelme szinte végtelen.
Mostanában nemcsak a lombikbébiprogram okoz lelkiismereti gondokat a katolikus hívek körében, hanem a migránsválság is. Sokakban kelthet belső feszültséget, hogy napjaink legélesebb politikai konfliktusában a keresztény eszmei alapokon álló magyar kormány és
a katolikus egyház feje ellentétes oldalra került. Az sem segít az eligazodásban, hogy a magyar katolikus hierarchia és a papság többsége a kormány pártján áll, de nem egységesen. Igaz, csak egyetlen katolikus püspök akadt, aki nyíltan vállalja és hirdeti a pápa által is képviselt álláspontot. És az sem hat nyugtatólag a hívőkre, hogy magukat kereszténynek mondó politikusok nem egyszerűen vitatják a pápa és a püspök nézeteit, hanem személyükre lekezelő, nemegyszer alpári kijelentéseket tesznek. Természetesen a püspököket és a pápát is szabad kritizálni, tán még csúnyákat is lehet mondani rájuk – bár nem ez az intelligencia mércéje. Ám azon az alapon támadni az álláspontjukat, hogy az nem keresztényi, megtagadja, sőt sárba tiporja a jézusi normákat, nagyon finoman szólva súlyos mentális problémákra utal. Forgathatjuk Jézus szavait napestig, csak arra az eredményre juthatunk, hogy a szegényeket, a nyomorultakat, az elesetteket, az üldözötteket támogatni, segíteni kell, befogadni és felkarolni. Jézus soha sehol nem mondott olyat, hogy az üldözötteket kerüljük nagy ívben, tartsuk távol magunktól, esetleg hajítsuk át őket a szomszédba. A jézusi normák akkor is a befogadást írják elő, ha a rászorulók idegenek, kellemetlenek, netán még veszélyesek is lehetnek. Ám ahogy Jézus is mondta: az Ő országa nem e világból való.
S ahhoz, hogy a gyarló és esendő ember Jézust többé-kevésbé követni tudja, a nem e világból való országot egybe kellett gyúrni ezzel az e világival. Úgy is mondhatnánk, hogy a jézusi normák egyedi értelmezést igényeltek, és nem valamely objektív mérce, hanem az egyéni lelkiismeret szabja meg, ki milyen mélységig követi Jézus tanításait, és mennyire tér el tőle. Mert minden keresztény – a leghűségesebb, a legodaadóbb is – többé-kevésbé eltér tőle. Még a pápa is meg a kritikusai is. De azért támadni valakit, mert Jézus keveretlen és hígítatlan tanításait hirdeti, nem egyszerűen a nézetkülönbség kinyilvánítása, hanem a kereszténység tagadása.
