Uram, irgalmazz!

Év végén a svédek dobtak egy akkorát, hogy a politikai korrektség feltalálója – akárki volt is – alighanem belesárgult az irigységbe.

Wekerle Szabolcs
2018. 01. 11. 10:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rendre felszisszenünk, amikor a majd nyolc éve a nyugati demokráciaeszmény leghaladóbb és legszebb vívmányainak elsorvasztásán ügyködő magyar kormány környékéről valaki a Nyugat hanyatlásáról beszél. Mert bár a Nyugat épp nem éli fénykorát, temetni nagyon korai lenne. Erről meggyőződhet bárki, aki elmegy akár csak Bécsig.

Ám az is igaz, hogy a Nyugat alkonyáról elmélkedőknek bőven szolgáltat alapanyagot a tárgyalt földrajzi egység, amelyek értelmezése nézőpont kérdése. Lehet általános válságtünetként tekinteni rájuk vagy éppen a Lajtán túli világ szellemi életét aktuálisan uraló nézőpont megmosolyogtató – ám ettől még nem kevésbé káros – vadhajtásaiként. Akárhogy is: év végén a svédek dobtak egy akkorát, hogy a politikai korrektség feltalálója – akárki volt is – alighanem belesárgult az irigységbe.

Västerås város egyik parókiája még decemberben tett közzé hirdetést egy lapban, amelyben a szokásos karácsonyi istentiszteletre invitálták a híveket. A svéd evangélikus egyház ebben használta először – egyébként csak idén pünkösdtől általánosan alkalmazni tervezett – legújabb leleményét: Jézus Krisztusra a „hen” személyes névmással utaltak. A hen 2015 óta képezi a hivatalos svéd szóállomány részét, az ország nyelvi intézete ekkor alkotta meg az addig létező hímnemű (han) és nőnemű (hon) mellé a semleges névmást. Ezzel mindazok – elsősorban a transzszexuális közösség – kedvében kívántak járni, akik addig úgy érezhették, sem nem honok, sem nem hanok.

Erre a hullámra kapaszkodott fel a svéd egyház is, és használja ez évtől Istenre és Jézusra vonatkoztatva a semleges hen névmást. Az egyház elismeri ugyan, nyilatkozta Susann Senter lelkész a Dagens Nyheter című lapnak, hogy a „történelmi” Jézus férfi volt, ám ez a tény lényegtelen a modern Svédországban, hiszen – hangzik az érvelés – Jézus valóságos Isten és valóságos ember, amivel magasan a hím- és nőnem kérdése fölé emelkedik. Mikael Mogren, Västerås püspöke sajtónyilatkozatban állt ki az egyház döntése mellett, mivel, mint írja, neki is célja, hogy a templomok vonzóbbá váljanak a transzvesztiták és a transzszexuálisok számára. Mogren szerint Jézus Krisztus férfi identitása az egykori uralkodók leleménye, amivel a férfi nő fölötti hatalmát kívánták legitimálni. Azzal, hogy Jézusból teológiai értelemben semleges személyt kreálnak, éppen a nők elnyomásának vallás általi igazolását szüntetik meg.

Hogy Mogren püspöknek igaza van-e, döntse el ki-ki maga. Ám az efféle nyelvészkedésnek nem látszik sok értelme: ha valakit nem vonz ellenállhatatlanul az isteni tanítás, ha valakit egy személyes névmás akadályoz abban, hogy Jézusban felismerje az élő Isten fiát, azon az ilyesmi sem segít. Elég csak megnézni a Svédországra vonatkozó statisztikákat: ott az – egyébként csöppet sem szívderítő – európai átlagot meghaladóan vallástalanok az emberek. Egy felmérés szerint tíz svédből egy gondolja úgy, hogy a vallás a mindennapi élet fontos része. A legmegdöbbentőbb adat azonban egy másik kutatásból derült ki: eszerint még a svéd evangélikus egyház tagjainak is mindössze 15 százaléka hisz Jézus Krisztusban. Ha han, ha hon, ha hen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.