A visszatérő és a feltörekvő

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Erdélyi Balázs és Zalánki Gergő, két Benedek-találmány Rióban kulcsszereplő lehet.

Arday Attila
2016. 07. 28. 12:15

Az egri jobbkezes, Erdélyi Balázs egész más úton került be a keretbe, hogy végül eljusson Rióba. Őt újra fel kellett fedeznie a magyar vízilabdázásnak, pontosabban Benedek Tibor érdeme, hogy a világ másik feléről két éve hazaköltözve Magyarországot segíti. Erdélyi Balázs 2010-ben Kaliforniát választotta pénzügyi és közgazdasági tanulmányai miatt, az amerikai egyetemi bajnokságban meccsenként átlag három és fél gólra volt képes, a kapitány pedig követte a pályafutását.

– A szívem mélyén még bíztam benne, hogy válogatott leszek, de óriási reményeim nem voltak. Amikor kimentem, valamit ki kellett tépnem magamból. Évekkel később egy reggelen Benedek Tibi felhívott, hogy számít rám. Én még abban az évben, 2014-ben megszereztem a diplomát, és másnap már jöttem is haza – mondta a 26 éves játékos. – Itthon a póló mellett egyelőre nincs rá kapacitásom, hogy továbbtanuljak, de a jövőben hasznosítani akarom a kinti tanulmányaimat, a terveim között szerepel a mesterszak és nyelvtanulás.

Az intelligens és készséges sportoló úgy érzi, az amerikaiak pozitív gondolkodása az ő életszemléletére is hatott, igyekszik ezt minél inkább beépíteni a gondolkodásába, ha nem is mindig sikerül.

– A média és az emberek elvárják az első helyet. Én elégedett és boldog akkor leszek, ha tükörbe tudunk nézni úgy, hogy mindent megtettünk, és jól is játszottunk. Ha így van, annak jó eredménye is lesz – válaszolta Erdélyi Balázs, majd arról beszélt, milyen élmény lesz első olimpiája. – Mindenképpen más, mint egy Európa-bajnokság vagy világbajnokság, semmihez sem hasonlítható. Valamennyire az universiadéhoz lesz hasonló, amelyen már vettem részt (meg is nyerték – a szerk.). Ott is rengeteg sportoló volt több sportágból, külön faluban laktunk, de az olimpia még ezt is felülmúlja hangulatában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.